Egyszerűen nem értem, hogy ez hogyan lehet, minden logikának, észérvnek, hitnek, 21napos projektnek és elképzelésnek ellentmondva eltelt 3 hét, míg nem láttam Kitet, de ahelyett, hogy vidorul túl lennék rajta tökéletesen, most kezdett el hiányozni.
Ráadásul nem is vagyok benne biztos, hogy ő hiányzik, csak fáj a szivem, görcsöl a hasam, nyomott a kedvem, szomorú a buksim és el nem tudom képzelni, miért; és nem értem, hogyhogy most; és megőrülök, agyfaszt kapok, szomorkodom állandóan, természetbe akarok menni, sportolni akarok és azt akarom, hogy mindenki hagyjon békén és hagyjon egyedül. Még a családommal sem akarok lenni, szinte még a Sancival sem, még a Jocival sem, aztán pedig találkozom B.vel és neki örülök. Ránézek arra a hülye fejére és bumm, visszatér a lábaimba a vér. De jobb lenne, ha nem találkoznék vele, mert rettentő, hogy tőle szerzek energiát állandóan, magamtól akarnék szerezni, nem tőle, de így az van, hogy ok, a hétvégén mindent megtettem ezért és ezzel be is fejeződött B. toleranciája az egyedül való létezésem iránt.
És az van, hogy írhatnék mindenféle pro és kontra listákat, de igazából nagyon is jól tudom, hogy minden jó és minden jobb lesz vele, csak előtte annyira, de annyira, de annyira szeretnék elmenni 2 hétre remeteségbe egyedül, hogy szépen ki tudjam fájni ezt az egészet.
Mert amúgy a legviccesebb az, hogy tőlem bele is dögölhetek ebbe, meg is szakadhat a szívem, tényként tárhatja elém a mindenség, hogy soha többet nem lesz ilyen kapcsolatom, akkor sem fogok soha visszamenni Kithez és jelenleg inkább levágnám a saját lábam, mint hogy elinduljak felé. Szóval nem akarok vele lenni.
Csak bárcsak lenne két hét, amíg lehetnék bárki más nélkül is.
