Rájöttem tehát erre a 2% (vagy 23%) dologra és a tudás tökéletesen felszabadított.
Szóval a lényeg igazából annyi, hogy
1. a személyiségem, a létem a következőképp áll össze.
- Van egy belső képem és rezgésem és énem, ami valahogy rezeg, ami összeáll egy csomó dologból és leginkább arra ad egy belső jelzést, hogy hogyan érzem magam a bőrömben. Meghatározza, mennyire vagyok harmonikus, kerek, kiegyensúlyozott, rendbenlevő, energikus - belül.
- Ez a belső rezgésmintám meghatározza a külvilág fele történő nagyon nagyon erőteljes kisugárzásomat. Tetszik, nem tetszik, olyan személyiség vagyok, akinek a kisugárzása szupererősen halad minden felé, mindenkit elér, mindenki azonnal megérzi és mindenkit befolyásol. Iszonyat mennyiségű energiát közvetítek kifele, nagyon erősen hatással vagyok a környezetemre, ha jó kedvem van, felragyog a világ, de ha rosszkedvem van, uyganúgy mindenkit elérek vele és ezt tudom is, és ez felelősség is: hogy az energiák, amiket a világba küldök, pozitívak legyenek és fényt vigyenek az emberek életébe.
- Namost az a gond, hogy ha a belső rezgésemben van valami disszonancia, zavar vagy probléma, akkor az a kisugárzásomba azonnal átmegy és mindenki érzi. Aki meg egy picit jobban ismer, az meg pláne. De a kérdés itt is csak a tudatosság, mindenkihez elér és mindenkit befolyásol, csak nem mindenki fogalmazza meg nekem vagy magának.
2. Konkrétan 13 éves korom óta van egy része a belső énképemnek, ami valami elképesztő függő viszonyban van az épp aktuális pasimmal. Vagyis nem is pont az benne a lényeg, hogy ki az, mit mond, hogy viselkedik és milyen a kapcsolat - összevissz annyiról van szó, hogy az énképemnek van egy területe, ami konkrétan annyiból áll, hogy "van egy pasi, akire én gondolok, ő meg gondol rám, én hozzá tartozom, ő hozzám tartozik, fontosak vagyunk egymásnak, szeretjük egymást" vagy más szavakkal "kapcsolatban vagyok". És azzal alapvetően nem lenne baj, hogy én egy ellenkező nemmel kapcsolatban társas lényként definiálom magam - a gond abból van, hogy elképesztő függőséget alakítottam ki egy külső tényezővel szemben, tehát hogy nem belülről vagy releváns visszajelzésekből fakad a saját magamról szóló gondolatok egy része, hanem egy objektív külső tényezőből. Az a gond, hogy függőség alakult ki bennem egy olyan dolog iránt, ami nem szolgál engem és ami hátralök. A függőséget sikerült egy évtizeden keresztül folyamatosan fenntartanom és ezért egy erőteljes pillérré vált az énmeghatározásomban és most, hogy nincs, teljesen elkezdett omladozó, rogyadozó és földrengéssújtotta övezetté válni a saját énképem. Tök normális, itt a hiba, ez a nehézség, íme a 2 (vagy 23) százalék, aminek a hatását mindenki érzi rajtam, a családomtól a Bencén/Ákoson át az Edem-Sandi-Petiig.
3. A feladat tehát a személyiségem határainak a kitágítása. Van egy terület, amit eddig mindig másra bíztam, amit a Pasinak kellett kitölteni: a feladat abból áll, és úgy kell kereknek lennem, hogy ezt most én saját magam töltöm ki, felszámolva a függőségi viszonyt és egyéni individuumként válva teljessé, hogy ezzel is többet tudjak adni a körülöttem élőknek.
Ez egy nagyon nagy és erőteljes személyiségkrízis. Szögezzük le. (Olléé, azokat szeretjük! :D) Viszont, ebben van valami elképesztően izgalmas dolog: olyan területeket fedezhetek fel, olyan szinten válhatok többé, erősebbé, nagyobb energiát adóvá, amire 10 éves korom óta nem volt lehetőségem! Ez most egy olyan szinten új dolog és annyival lehetek több és olyan helyre építkezhetek és úgy terjeszthetem ki a saját énfelfogásomat és önmagamat, hogy az hihetetlenül erőt adóvá, stabillá, harmonikussá, boldoggá, szeretettelivé, békéssé és pozitívvá tehet engem a jövőben! Fantasztikus, csodálatos, egyszerűen mesés, csodaszerű lehetőség ez itt most az életemben! Elképesztően boldog és hálás vagyok érte. :)
