Fúú az a helyzet, hogy iszonyat jól érzem magam és nem tudom, mennyire vagyok okés azzal, hogy ennyire jól érzem magam, sőt azt sem, hogy vajon tényleg jól érzem magam vagy csak azt hiszem, hogy jól érzem magam?
Nagyjából annyi történik, hogy hagyom, hogy sodorjon az élet, suhanok az áramlattal, az egyetlen tanácsadóm a megérzésem, az intuícióm és az, hogy merre érzem a fényeket. Ez alapján a következő dolgok esnek meg velem:
- ilyen mesés szeretetteljes kinyilvánulásos szerelmek. Az a durva bennük, hogy igazak és valódiak és mindegyik más és máshogy tökéletes és szép. Következményük az, hogy tele van az életem szerelemmel, intimitással, gyengédséggel, szex-el, együttalvással, izgalommal, vággyal és szenvedéllyel.
- fantasztikus események és programok. De tényleg, tegnapelőtt például a Corvintető éjszakai mesés hangulatában volt ilyen tetőmozi, ültek az emberek a hatalmas kivetítő előtt és egy fantasztikus film ment a fekete street dance-ről. Aztán tegnap az A38 teraszán volt Random Trip, ami ilyen improvizatív koncert és az is csodálatos volt, Duna, fények, lüktető, élő, mozgó zene és emberek és csodás emberek, akikkel buliztunk. A következmény az, hogy állati jó dolgok történnek velem és borzasztóan élvezem az életet.
Nagyjából úgy tudnám leírni, hogy ezek irányítanak most engem:
- ha jön egy lehetőség, arra igent mondok
- megkérdezem a szívem-lelkem, mihez van kedvem és gondolkodás nélkül megyek abba az irányba. Ha éjszakai biciklizésre visz, akkor oda, ha haza, akkor oda, ha 4 nyugis napra Anyával Bokira, akkor oda, ha a Bencével szerelmeskedni, akkor oda, ha az Áronnal repülőjegyet venni, akkor oda, ha a henteshez ebédelni, akkor oda.
- hallgatok minden megérzésemre, tökéletesen megélem a pillanatot gyakorlatilag az élet 95%-ában.
- egy ilyen furcsa őszinteség-nyitottság-vágy van bennem az élet, az emberek, a világ, a történések iránt. Leginkább kíváncsiság. Valami szörnyen kíváncsi vagyok a tapasztalatokra, az új megélésekre, az élményekre, az újra, a pörgésre, a nyugira, a békére. Konkrétan izgulok, annyira kíváncsi vagyok az életre.
- Egyáltalán nem zavar a bizonytalanság. Ami megdöbbentő, mert régebben mindent megtettem, hogy elkerüljem és most – teljesen nyugodtan fogadom.
Közben amúgy van bennem az egész iránt egy kis kérdőjel is, amit az agyam produkál és amely időnként a sivatagi nap hatásához hasonlóan gyorsan elillanó felhőket képez a fejem fölé, melyek néhány pillanatig a következő buborékban megjelenő szövegeket tartalmazzák:
„Évi, így soha nem lesz komoly kapcsolatod, nem gondolod, hogy abba kéne hagynod ezt a csélcsap vállalhatatlan létformát?” (Az a baj, hogy ha őszinte vagyok, akkor be kell vallanom, hogy nem.)
„Nem hiányzik a kötődés, az intimitás, a közelség, a lassan kialakuló bizalom? A BIZTONSÁG? Ne mondd már, hogy nem hiányzik, hogy valakire számíthass, hogy valakiről tudd, hogy ott lesz, hogy valakivel nyaralást tervezhess együtt, hogy valaki folyamatosan foglalkozzon veled!” (De igen, hiányzik. Napi 10 perc gyászt szoktam tartani kifejezetten e célra. Nem viccelek.)
„Nem kéne a világnak felmutatnod már végre egy felvállalt, elköteleződött, normális, komoly kapcsolatot? Mi volt ez az egész az Ákossal, a Bencével, hogy ne a Pista, Balázs stb.ről ne is beszéljünk? Nem gondolod, hogy ez gáz és végre prezentálnod kéne Apának, a Mamának, az ismerősi körnek, a kollégáidnak egy felvállalható pasit? Nem érzed, hogy kezdesz ciki lenni?” (De igen. De ez nem elég jó indok.)
„Nem gondolod, hogy ebből még nagy baj lesz és kísérteties hasonlóságokat kezd mutatni az életed a szex és new york-kal?” (Fú, de, ez valóban elég komoly aggályom, de nekem ez legalább a lélekről szól.)
Az a helyzet, hogy ez az egész most nagyon nagyon én vagyok, valahogy nagyon nagyon imádom ennek a mostani időszaknak a tapasztalatát és megélését és nem tudom, ez külső megítélés szempontból hogy hangzik, de imádom ezt a flow-t, annál is jobban, mert tudom, hogy
1. villámgyorsan vége lesz meg hogy
2. igazából tökéletesen egyezik az értékeimmel meg mert
3. konkrétan NINCS benne konfliktus és
4. a fájdalmakat az előző idézőjelek között érzékeltettem. Ezen kívül
5. ilyen sose volt még nekem és nem is lehet és végül, de nem utolsósorban
6. tökéletesen bízom a megérzéseimben, a szakaszérzékelésemben és tudom, hogy abban a szent pillanatban, amint változik az út, meg fogom érezni és változtatok a vitorlabeállításon oszt csá.
