Az elmúlt hétvégék elvadult vaddisznóskodását ellensúlyozandó letértem Anyával meg Apával Bokira és meg kell hogy mondjam, hogy IMÁDOK itt lenni. Nyáron. Nem tudnék most konkrétan olyan helyet képzelni el, ahol szívesebben lennék és ennek csak az egyik oka az, hogy nem kell foglalkoznom a srácokkal (akikkel jelenleg nagyon nincs kedvem foglalkozni).
Az a helyzet, hogy a ’legyen már egy kapcsolatom’ érzésből egyre inkább kezdek átsiklani a ’bizonyítsd csak be, hogy miért pont te’ álláspontba és őszintén szólva nem tudom, mennyire jó ez. És nem tudom, mi kell egy kapcsolat megkezdéséhez, mit kell érezni, mit kell tudni vagy látni vagy merre kell menni. Jelenleg például van két fiú, akik akarnak velem járni és kettő, aki nem és természetesen én azokkal akarnék járni, akik nem akarnak velem járni, de van egy nagyon erős olyan érzésem, hogy ha ők akarnának velem járni, akkor én tuti nem akarnék velük járni. (Mondjuk egy dologban tutibiztos vagyok, ez pedig az, hogy a Dáviddal szívesen szexelnék meg aludnék, that’s all. :D)
Az van, hogy kéne kötnöm egy tonna kompromisszumot (például jó természet VS fel tudok rá nézni és inspirál) de persze a Bence a legjobb példa arra, hogy az idő múlásával mennyire össze tud csiszolódni két ember és mennyire meg tudok szeretni valakit, akire az agyam azonnal tud nyolcvan olyan jellegű kifogást hozni, mint hogy „nem elég ambíciózus”.
De őszintén, nincs kedvem most ezen gondolkodni. Mármint mostanra valahogy eljött az az idő, hogy iszonyú jól érzem magam a bőrömben. Most kezdtem el igazán én önmagam lenni, úgy, ahogy vagyok, ahogy lenni akarok és aki most vagyok, az menő és klassz és szuper. Nincs ASAP szükségem egy fiúra magam mellé. Tudok kapcsolatban lenni, vége a hisztiknek, áldozatot hozok, elköteleződök, hűséges vagyok és szabadságot adok, hogyha valaki megszerez, megkapja mindezeket az extrákat nyilván az alapfelszereltségem mellett. És igenis képes vagyok arra, hogy kapcsolatban legyek és kész vagyok arra, hogy kapcsolatban legyek, de nem szeretném most mindenáron ezt hajkurászni és nem szeretném, hogy azonnal döntenem kelljen, hogy akkor Bence (a másik) vagy Kopi, hanem azt szeretném, hogy ha valamibe belelépek, akkor abban tényleg lássak potenciált és akarjam és érezzem, hogy iszonyú kíváncsi vagyok és izgatott vagyok és legyen hozzá kedvem.
Összefoglalva tehát a helyzet kiváló, ugyanis
- megvannak a kapcsolatműködtetési skilljeim, amik topos barátnővé tesznek
- ha valamibe komolyan belekezdek, akkor el tudok benne köteleződni és van az az ember, aki miatt bele akarok lépni egy kapcsolatba (mármint most így konkrétan nincs, de a földön biztos csattog egy-kettő)
- de jól érzem magam így is, szuper vagyok, sugárzó és boldog és nincs kedvem pasikat kajtatni
- ezért csak olyanba fogok (végre!!!) belelépni, amibe tényleg bele akarok lépni (és nincs bennem semmi stressz, hogy úristen, csak nehogy még három hétig egyedül legyek)
Jaj amúgy tudjátok, most mihez van tök nagy kedvem? :D
Ahhoz, hogy játsszak. Nagyon nagyon érdekelne egy kis pozitív értelemben vett játék, egy kis huzavona, egy kis stratégiai kalózkodás, egy kis húzdmegereszdmeg, egy kis cicagombolyag pofozgatás, egy kis macskaegérfogócskázás. Tudjátok, amikor sugárzok és ragyogok > megcsillantok egy-két extrát > és aztán kicsit cseszegetem a fiút > és aztán nem történik semmi.
Ahhhh igen, most abszolút ehhez van kedvem. :D
