Jujj ez annyira furi, mert van a lelkem legmélyén egy pont, ahol félek. Nagyon furcsa az emberi természet, amikor elkezdődik valami, amibe belerakjuk magunkat és sérülhetünk, akkor nehéz bizalommal telinek maradni folyamatosan. Nekem legalábbis nehéz: épphogy csak elkezdtem a Matyival lenni és érzem, hogy valahol a lelkem mélyén már ott bújkál, rejtőzködik, ajtófélfa mögött leselkedik a kétely. Hogy nem fogok e koppanni, hogy nem fog e megcsalni, hogy elég lesz e neki ez a kettőnk kapcsolata... és nem tudnak már átverni ezek a hangulatok és félelemárnyak, mert ennél ravaszabb öreg róka vagyok, de mindenképp meg kell állapítanom, hogy már most próbálkoznak. Vicces.
Egyébként már nem is veszem fel, ha néha hülye vagyok. Tegnap például megkérdeztem a bencétől facebookon, hogy hol van a legjobb buli, valamit beszéltünk, ma persze rosszul érzem magam kicsit ettől. És a belső reakcióm az nagyjából az, hogy "jól van, hát ez olyan, mint belenyúlni a lángba. Kipróbálhatom akárhányszor, de tudom, hogy fájni fog. Nem tanul a baba, hát kísérletezgessen, amíg szeretne." - szóval így leszarom, elfogadom, nevetek magamon, most minek álljak ellent (im not saying it was a good idea im saying i snapped), minek nézzem többnek, mint ami (nem érdekel a Bence), minek fogjam vissza magam bármitől, minek legyek dühös utána magamra, minek legyen bűntudatom.
Lássák, tök jól megy saját magam elfogadása.
