Én egyébként emlékszem, hogy régen kifejezetten csíptem magamat és mostanában meg nem. És azt hiszem, azért nem szeretem most igazán magamat, mert elég sok hibát elkövettem az elmúlt időkben.
- gyáva voltam egyedül lenni
- megcsaltam valakit
- visszafele néztem, visszafele mentem, gyáva és gyenge voltam előre menni
- nem adtam a szívemet őszintén és önzetlenül és nyíltan senkinek sem
- feladtam az álmaimat, a vágyaimat és a hitemet
Ezek persze mind azért történtek, mert annyira nagyot sérültem az Ákos miatt, annyira a padlóra kerültem és annyira fájt az egész, de azért lássuk be, hogy gyáva, gyenge, félő és sunyi voltam. Amikor igazán szerettem magamat, akkor büszke voltam magamra, mert bátor, nyíltszívű, őszinte és merész voltam.
Úgyhogy ennyi, vissza kell ülni a lóra. Egy éve nem hoztam magam olyan helyzetbe, hogy sérülhettem volna. Előre kell mennem, lépnem kell, bátornak kell lennem egyedül lenni, bátornak kell lennem sérülni, újra ki kell tennem magam a sérülés, a fájdalom, a sebződés veszélyének, és nem azért, hogy X dolgot elérjek, hanem mert különben örökké szembe fogom köpni magam.
