hát ilyen is elképesztően rég történt velem. Tegnap valami megrendített egy buli kellős közepén és egyedül akartam lenni és telefonálni akartam és mi történt? Felhívtam az Árpit és vele beszéltem 20 percet.
Nem a bencét. Nem valami random exet. Nem egy barátomat, hanem a srácot, akivel életemben először aznap találkoztam és a találkozás kicsit sem segített abban, hogy konkrétabban tudjam megfogalmazni, amit érzek, mert még mindig ugyanazt érzem, mint eddig: nem a személyiségjegyei és megnyilvánulásai érdekelnek, nem ezeket látom, nem tudok ezeken leragadni. Értelmetlennek tűnne például leírnom, hogy milyen embernek látom őt, kb olyan értelmetlen, mintha elkezdeném leírni, hogy milyen személyiség a juli vagy az anya. Kb az rá a belső reakcióm, hogy 'mivan?!' - hogy ez tényleg makes no sense. Pedig általában (eddig mindig máskor) ezt szoktam csinálni. Viszont az, hogy éjszaka elmeséljek neki egy totál mély dolgot, az egészen kézenfekvőnek tűnt.
Elég fura vagyok.
Namindegy, hagyjuk.
