Ha nem lennék ennyire szélsőséges, az nem lenne nagy baj.
Jelenleg ugyanis sikerült átesnem a ló túloldalára, miszerint minden egyes nap találkozok Á.val, amikor pedig épp nem vele vagyok, akkor azon gondolkozom, milyen kár, hogy nem vele vagyok.
Startup projekt, semmi.
Lakás, azzal aktívan haladok, de csak azért, hogy legyen egy hely, ami csak a miénk és minden nap együtt aludhassunk és mindenhol szexelhessünk állandóan.
Szabadulószoba, na az a másik, ott várom a híreket és a várakozásra fogom a semmittevést.
A többi meg aztán az abszolút semmi.
És nekem még sosem volt ilyen, hogy ennyire iszonyúan akarnék valakivel folyamatosan lenni. És a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy tudom, hogy ez konkrétan miből fakad és én sose gondoltam volna: abból kérlek titeket alássan, hogy megmondta nekem, hogy legyen ő a prioritás az életemben. És hogyan működik az ember agya / szíve / lelke / ezek mind nagy egyetértésben? Még az én szuperlázadó ellenzéki ellenálló felfogásomban is? Úgy, hogy kap egy utasítást kívülről (mostantól ez legyen a prioritásod) és erre azt mondja: „ó… Hát, oké.” És bemm, ő lesz az ultimate prioritás az életemben, ő lesz az egyetlen fókusz, hirtelen minden más eltűnik, minden más homályossá válik, de ez alatt azt értem, hogy minden. Nem tudok gondolkodni, nem tudok értelmes mondatokat rakni össze, konkrétan mindenre elvesztettem a motivációmat (leszámítva, hogy néha a barátaimmal és a családommal találkozzak), egyetlen célom van a napjaimban, hogy vele legyek.
Ez olyan szintű butítás, ami rosszabb, mint ezer mcdonaldsos menü plusz nyolc év tévébambulás plusz tizenkét óra folyamatos politikai propagandaszöveg hallgatás*. De tuti ez is csak egy phase, mint a múltheti otthonülökésváromhogyhívjon féle (azon legalább túlléptem, mondjuk abba az irányba, hogy nem ülök otthon, hanem kapásból vele vagyok).
Csak nagyon megijeszt, hogy ez a dolog átformálja a személyiségemet, de tudjátok mit? Leszarom. Inkább örüljek neki, hogy zombimódban ő lebeg a szemem előtt és senkisemmimás. Ajtók? Majd lesznek. Telefonok? Majd megtörténnek. Startup? Majd valamit kitalálok vagy last minute panicbe esek vagy ilyesmi.
Most nem tudok dolgokkal haladni. Na és akkor mi van? Hatékonyságmániás évinek üzenem, hogy nincs fontosabb és elmaradottabb dolog az életemben jelenleg, mint ő, de tényleg, ha eltekintünk attól, hogy ezt kijelentette, akkoris. És csak azért vagyok most összezavarodva, mert már 3 napja várom a szabadulószobás híreket és nem tiszta semmi munkás dolog, de ezt nyugodtan el lehet most engedni. Semmiről sem fogok lemaradni, minden a tökéletes időpontban fog megtörténni.
És most nem vagyok szuperaktív, csak vele? Nem csinálok szuperérdekes dolgokat, csak vele? Nem veszek részt szuperkalandokban, csak vele? Évi bazdmeg, ettől nem a személyiséged fogod elveszíteni, ne ijedjél már meg, ez pusztán annyi, hogy ami vagy, azt most mind vele tudod megélni, gratulálok!! Nyugimár.
Szóval kicsit furcsa ez az állapot, nem sok dolgot tudok kezdeni magammal, de mondjuk biciklizni még tudok egyedül is, mélázni még tudok egyedül is, zenét hallgatni még tudok egyedül is, előbbutóbb csak lesznek értelmes gondolataim / heti programjaim / dolgaim magamtól is vagy ilyesmi.
Ja igen, az egészből azt akartam kihozni, csak túl ostobánszétesett vagyok jelenleg hozzá, hogy eddigi hiedelmünkkel ellentétben nem az alapján bánnak velünk emberek valahogy, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy mit mondunk nekik, hogyan bánjanak velünk. Bármit mondasz bárkinek, hogy bánjon veled, úgy fog veled bánni. Ez egy fontos és komoly elmélet, ami nem illik a jelenlegi offságomhoz, majd egyszer tovább gondolom.
*ez egyébként ennek a postnak az összeszedettségén is látszik
