Kezd nagyon erőteljesen az az érzésem lenni, hogy ez a dolog többről szól, mint amiről eddig tűnt.
Erre a remek felfedezésre onnan jöttem rá, hogy a következő jelenség figyelhető meg nálam:
- nem nyílok meg rendesen
- megbántott vagyok
- visszafogott vagyok
- nem beszélek
ez pedig csak egyet jelenthet, nevezetesen hogy bújkál bennem valami. Mivel mostanában ugye nem állandó az énkapcsolatom, ezért most szisztematikus módszert nézek, lássuk. Mi zavar engem az Á. viselkedésében?
Hogy el van foglalva a saját hülyeségével.
Hogy nem alkalmazkodik hozzám, hanem mindig csak én alkalmazkodom hozzá.
Hogy amikor elmondtam neki, hogy nekem mi a nehéz (jó egyébként nagyon bénán mondtam és chaten ráadásul), akkor nem értette meg rendesen.
Hogy a vitára használt egy olyan hasonlatot, hogy ez most olyan, mintha egy fekete halott vizű folyó két partján állnánk, a két part pedig olyan távol kerülne egymástól, hogy a végén hidat kell építenünk.
De amúgy van egy olyan érzésem, hogy ez az egész egy nagy including dologról szól. Hogy valami olyasmi lehet mögötte, hogy szeretném, ha ő a részese lenne az életemnek. Szeretném, ha megismerném a barátaimat. Szeretném, ha megismerné a családomat. Szeretném, ha együtt utaznánk. Szeretném, ha szeretne nálam lenni. Szeretném, ha részese lenne a vicces programoknak (amiket mellesleg szeretnék csinálni).
És azt érzem, hogy ez egy tök kettős érzés: mert miközben sokkal jobban egymás életének a részei vagyunk bizonyos szempontból, mint az jelenleg indokolt lenne, bizonyos tekintetben egyáltalán nem. És én szeretek és szeretnék vele továbbra is aludni, enni, sportolni, vásárolni meg sorozatot nézni, de közben azt is szeretném, hogy megismerje a számomra fontos embereket és menjünk el nyaralni és csináljunk érdekes dolgokat. Ráadásul ezek nekem mind olyan dolgok, amiket sokkal hamarabb szoktam csinálni egy kapcsolatban, mint azokat, amiket vele csinálunk. És valamiért azt érzem benne, hogy ő nem szeretné ezeket. Így olyan, mintha az életemnek egy bizonyos pontig és egy bizonyos fokig szeretne a részese lenni. Még azt sem mondhatom, hogy ez egy olyan fok és szint, ami egy annyira könnyű vagy kényelmes fokozat lenne, mert van benne elköteleződés, folyamatos kontakt, idő, meg minden. De közben van egy szint, ami nekem már rég aktuális lenne és valamiért azt érzem benne, hogy azt nem akarja és nem értem. Mármint nekem nem logikus, hogy ha valaki be akarja rakni facebookon, hogy in a relationship, akkor miért nem akarja megismerni a másik életének a szereplőit. Így nem értem. És ez zavar. Nem áll össze a kép. Nincs benne logika. A része akar lenni olyan dolgoknak, amik tök komolyak és nem akar része lenni olyan dolgoknak, amik tök komolytalanok. Nem értem.
Meg így az is van, hogy az az indok, hogy sok dolga van, egyszerűen nem igaz. Mert csinál vicces dolgokat, csak nem velem. És velem is történik néha egy-két vicces dolog (bár kevesebb, mint szokott, ez tény), csak nem vele. Így valahogy olyan, mintha ezeket nem velem akarná megélni, ami iszonyú fura, mert velem egyrészt alapból meg lehet, sőt én pont hogy ezt hozom ki az emberekből, másrészt amilyen közöttünk a kapcsolat, pláne meg lehetne. És amikor véletlenül van ilyen, az nagyon jó is.
És még csak azt se tudom mondani, hogy a szervezésen csúszik el a dolog. Mert ha én kitalálok valamit, az végül soha nem jön össze, ő meg nem talál ki nagyon semmit.
Egy kicsit olyan, mintha egy szakaszt kihagytunk volna: ezt a vicces dolgokkal, utazással teli szakaszt; és egy életteret is kihagytunk volna: a szociális háló részt.
És én ezt nem értem. Egyszerűen nem értem. Abszolút nem értem.
Most nyilván nem a feladatom ezt kitalálni, ellenben meg kell tőle kérdeznem.
