6. fejezet

Szóval ma el kellett tiltanom magamat B. facebook adatlapjának a megtekintésétől, ugyanis a saját adatlapomból kiindulva rájöttem, hogy a timeline-nak és a tageknek hála, konkrétan mindent le lehet követni egy ember elmúlt három évéről és hahh, minek is ismerném meg az adott embert és tudnék meg róla szép lassan mindent, mikor ezt a facebook bácsitól is megkérdezhetem?! Aki nulla gondolkodás, sztornó vagy vonakodás után fogja nekem kidobni azt a sok postotképetbejegyzést, ami érdekel a crush-ommal kapcsolatban? 

Ezért aztán kénytelen voltam én bevezetni a gondolkodássztornóvonakodás kombót, ha már a facebooknak nincs ennyi esze és megszorításokat alkalmazni vidorul.

Komolyan, ez az elővigyázatlanság, amit én itt tolok, úgy ki fog velem cseszni, mint a pinty. 

Annyira durva, ilyet én asszem még soha nem éreztem.

Hogy mondjuk 3 óra után hiányozzon, ha nem látom, de fél nap után meg már a falat kaparjam.

Hogy valakivel így azonnal ennyire természetes legyen együtt lenni. De nagyon. Hogy egyszerűen totálisan az az alap, hogy mellettem van, hogy mellette, vele összebújva ébredek az első alkalommal is, amikor vele alszom.

Hogy így az van, hogy folyamatosan azon kapom magam, hogy:
a, bambán vigyorgok bele a világba (tegnap konkrétan bambán vigyorogtam fel az égre, miközben belementem egy bácsiba);
b, újrajátszom és újrajátszom és újrajátszom minden jelenetet a fejemben, ami közöttünk történt, függetlenül attól, hogy épp ki beszél hozzám vagy mit kéne csinálnom. Azon kapom magamat, hogy nonstop bámulok ki az ablakon, miközben a távolban valakinek mozog velem szemben a szája, de egy szót se hallok és a fejemben egy gyönyörű csókot rekonstruálok épp.

Hogy teljesen dekoncentrált vagyok, semmire sem tudok 5 percnél tovább odafigyelni és súlyos ideiglenes figyelemzavarban szenvedek.

És hogy ennyire foglalkozzak azzal, hogy valakinek tetsszek! Hát teljesen el vagyok szokva ettől, Kitet teljesen megszoktam, SzB meg a Marci pedig.. hm. Hát mit mondjak, nem sok fáradtságot vettem. Most meg, tegnap majdnem visszafordultam a találkozóról, mert belenéztem egy kirakatba és úgy éreztem, nem vagyok elég csinos.

És nemhogy 21napos projekt nem jutott az eszembe, úgy amblokk a Kit abszolút és egyáltalán nem jutott az eszembe az elmúlt napokban, ami egyszerűen megdöbbentő, ha az előző blogom statisztikáiból indulunk ki.

Közben persze természetesen rettegek, hogy mi lesz és hogy lesz; hogy ő is ennyire akarja? Hogy akkor most tényleg járunk? (Asszem amúgy igen.) Hogy nem csak szivat meg szórakozik velem? Hogy vajon mi van neki más lányokkal? Hogy most ez azt is jelenti, hogy nem kavarunk más emberekkel? Nem mintha én akarnék (pffh), de akkor ha mondjuk ma elmegy bulizni meg hétvégén SZINre, akkor ő sem kavar ott más emberekkel? Hogy akkor most mennyire mutassam, hogy én hogy érzek? Hogyan találjam el a titokzatosság és megnyílás közti egyensúlyt?

De ezek azért sokkal kevésbé vannak bennem, mint hogy úristenúristenúristen LEBEGEK!!

Szóval már megint teljesen összezavarodtam, mint ahogy úgy általában szoktam és ez rossz jel.

Először is, teljesen megzavarodtam, hogy most ez itt a B.vel mi a fene is. Kapcsolat? Kapcsolatkezdemény? Kavarás? Semmi? Vajon csak meg akar dugni? Vagy járni akar? Vagy kavarni? Mennyire gondolja komolyan? Mennyire kész egy kapcsolatra? Ilyeneket ugye tilos megkérdezni ennyire korán?

Mert hogy így tegnapelőtt, hát megcsókolt és én teljesen a mennyekben voltam. Aztán tegnap elmentünk a barátaival sörözni és erre mindenki azt mondja, ez mennyire jó, de én kicsit furának éreztem és aztán meg ketten voltunk és én teljesen összezavarodtam és főképp azon gondolkoztam, hogy vajon meg akar e dugni csak. Ami tudom, tudom, tudom, hogy nagy hülyeség, de manapság már ezt sose lehessen tudni és persze azzal sincs olyan nagy baj, ha netán csak összetöri a szívemet, mert nagyon jól tudjuk, hogy egy nagy probléma elpalástolására a legjobb kis problémákkal foglalkozni és ki tudja, mennyire leszek még kiborulva Kit elvesztésén, szóval nem is ez a gond, csak tudnám, hogyan álljak hozzá. Szerelmesedjek vagy ne? Belerakjam magam vagy ne? Most akkor járunk vagy nem? Van barátom vagy nincs? Sikerült egy hét után összeszednem egy srácot (gratulálok magamnak nagyszerű mintha nem lett volna szükségem időre) vagy nem? 

És mindezeken kívül, arra is rá kellett döbbennem, hogy egy kapcsolat eleje irtó nehéz és emlékszem, hogy mindenkivel az volt, de ahogy múlik az idő, ugyanazok a dolgok egyre nehezebbek lesznek.

1. Hogy a testünk nem tökéletes és mindig tökéletes állapotában merjük csak először megmutatni. Szőrtelenül, makulátlanul, tisztán, szépen és pl eszméletlen zavaró, hogy azért nem mehetnek tovább a dolgok egy pontnál, mert mondjuk erősen kozmetikushoz kéne mennem de így SOS. És nem arra koncentrálsz, hogy mi jó és mi nem, hanem hogy basszus, nehogy átlépje a határokat, mert az para lesz.

2. Hogy a testem ha még jó állapotban karbantartottan van is, azért fog neki tetszeni? Mi van, ha mondjuk nem tetszik neki a fenekem és totál kiábrándul? Tetszek neki?

3. Ez egy tragikus, ámde sajnos mérhetetlenül fontos kérdés: ugye nem kicsi a farka?

4. Tutira megvan az a kapcsolat közöttünk? Mindig lesz miről beszélgetnünk? Tartalmasak lehetnek az együttléteink? És ez egy kapcsolat elején baromi nehéz szerintem: hogy ne állandóan csak csókolózzon az ember a másikkal, hanem beszélgessenek bármiről, mindenről, őszintén, mélyen és azzal nemtom, így nem mindig fér meg a szenvedélyes szexualitás. Hanem inkább a beszélgetés plusz gyengédség keveréke valahogy.

5. Hogy szeretnék vele napközben találkozni. Elmenni moziba. Úszni. Állatkertbe. Wakeboardozni. Hogy a fenébe ilyen munkaidővel és életritmussal, ami neki van?

Szóval ezek a dolgok asszem rávilágítanak arra, hogy miért vannak ennyire sokan egyedül és miért nem szakítanak és miért nem kezdenek csak úgy új kapcsolatokba. Mert törődni kell mindennel, mert bele kell fektetni az energiát, mert meg kell küzdeni a bizonytalanságokkal, mert neki kell menni az ismeretlennek, mert át kell lépni a nehéz kritikus pontokon, mert meg kell találni az egyensúlyt, mert át kell hidalni a hétköznapi és gyakorlati problémákat, mert össze kell hangolni az életünket. 

De mindezek ellenére, miközben mindezek a kérdések Kittel kapcsolatban például biztosak és pozitívak: aki tudom, hogy bárhogy szeret és elfogad és tetszem neki és tökéletes farka van és kifogyhatatlanok a témáink és mindent lehet vele csinálni, na mindezek ellenére soha nem mennék vissza hozzá és meg sem fordul a fejemben, hogy vele jobb lenne, mert vele mindezek ellenére ezerszer rettenetesebb és szarabb lenne és asszem, hogy ezeket a dolgokat át kell lépni és meg kell velük küzdeni és például mondjuk az az első, hogy az ember azt mondja, hogy huhh, én ezekkel meg is küzdök. 

Szóval öö megkérdezem B-t, hogy nekünk mink van és ha kapcsolatkezdeményünk van, akkor miért is ne köteleződnék el rögvest és azonnal amellett, hogy hát én a nulladik pillanattól rakok bele ebbe mindent.

Ez annyira durva, egy hónapja még azt mondtam a Sancinak, hogy áhh, ugyan. Idén nem fog változni semmi sem a szülinapom környékén, nem úgy mint eddig, és akkor bemmm, még új blogot is indítanom kell. Mármint kábé semmit sem tudok elképzelni, ami annyira jelezné, hogy valami nagyon megváltozott, mintha még új blogba is kezdek.

És ma arra is rádöbbentem, hogy egy hete nem beszéltünk Kittel és a statisztikáim a következők:
Könnycseppek száma: nulla
Szenvedő postok, 21napos projekt postok száma: nulla
Kísértések száma, hogy felhívjam: nulla
Kit Facebook adatlap nézegetéseinek száma: egy, de azt is azért, hogy kiszedjem azok közül, akikkel chatelni tudok
Szenvedéssel teli pillanatok aránya a napjaimban: 2% (tops).

Ellenben az új dolgok statisztika növekedett egy új bloggal meg egy szerelemszerűséggel, falatkaparással, hogy most mi van és izgatottsággal, hogy mi lesz és 80 napi ábrándképpel és első csók jelenet visszajátszással.

És az van, hogy tudom, hogy ez így nem oké; hogy időt kéne hagynom magamnak; hogy egyedül kéne lennem; hogy nincs energiám új kapcsolatba fektetni energiákat; hogy ez így abszolút túl gyors és helytelen meg minden és hát nem tudom, asszem el is halasztanám ezt az egészet mondjuk 2 hónappal, de hát basszus mit tegyek, ha most van itt és már ennyi ideje várt rám és én nem tudom, mi a szerelem, de ma nonstop rágondolok és leginkább csak közel akarok lenni hozzá sokat és nagyon.