6. fejezet

kapok egy file-t, tiszta pénzügyes. Tőkeérték, maradványérték, DCF, blablabla.

É: nem akarod ezt elmagyarázni nekem?

B: https://www.youtube.com/watch?v=EsmxsX7fo9I

inkább nézd meg ezt,hasznosabb

'mert hogyha találkozik veled valaki, akkor hamar tudni fogja, hogy te egy blogger vagy. és ha megmutatod neki a blogodat és megnézi, akkor meg baromira tudni fogja, hogy blogger vagy!!'

ezen a héten akkora bukásokat sikerült bezsebelnem, amekkorákat mások tíz év alatt szoktak. De tényleg, szerintem ez egészen művészet két ekkorát taknyolni, mint amit én itt letoltam. És persze tök bánom, hogy kudarcot vallottam - már megint. És tök béna vagyok - már megint.

Viszont ettől és attól, hogy néha kicsit olyan érzésem van, hogy a saját életem szabotálom, szóval mindezektől függetlenül az alábbiakat gondolom:

1. nem jó dolog úgy élni, hogy ha meghalnánk egyszer csak, lenne, amit bánunk. Na, hát ezt legalább sikerült kibekkelnem. 

2. kész, vége, most adom fel. Úgy látszik én valahogy teljesen alkalmatlan vagyok bármilyen normális párkapcsolatra, vagy elrontott a média, a köztévé, a kormány vagy az Ákos, nem tudom, mindenesetre be kell látnunk, hogy gyászosabbnál gyászosabb dolgokat sikerült véghezvinnem az elmúlt majdnem egy évben (amiről alig tudom elhinni, hogy tényleg csak 10 hónap volt). És minél jobban próbálkozom, annál jobban nem sikerül. Úgyhogy feladom, én mostantól semmit nem teszek semmiért, elegem van, mindenki hagyjon békén, ha az én életemben ez nem sikerül, akkor nem sikerül, és kész. Elegem van abból, hogy mindig valamibe belelépek, megismerek, figyelek, megnyílok és aztán mindig mindent elbaszok. Úgy látom, hogy ezt a családi élet dolgot erősen elbasztam, legalábbis 25 évesen házas tuti nem leszek, akkor meg nem tudom, mit kell itt erőlködni. A tervek füstbe mentek, a jövőképem köddé vált, az elképzeléseim elégtek, és most már tényleg tuti, hogy nem fognak úgy összejönni a dolgok, ahogy kitaláltam őket anno magamnak, nem találom meg az életem szerelmét hamar, nem leszek fiatal anyuka, ez a vonat elment, a kristályfüggöny elhasadt, úgyhogy mostantól akár leülhetnék szépen a földre, kifújhatnám magamat, letörölhetném az izzadt homlokomat, lazíthatnék is és el is engedhetném, tudva, hogy ez bukóka. Mint amikor nagyon nagyon keményen menetelsz hónapokon keresztül, hogy elérj egy vonatot, mész keresztül a rengetegen a vadonon, megfeszített tempóban, mászol át a drótkerítésen, ugrasz át az akadályon és amikor odaérsz az állomásra, látod a távolban a vonat porát*. És azt gondolod magadban, hogy hoppácska, hát ez nem jött össze. És egy kicsit meg is könnyebbülsz, hogy hát, mindent megtettünk, nem álltunk meg, meneteltünk, de saaajnos ez a vonat elment. Akkor most szabadok vagyunk.

3. egyre durvább az időérzékelésem, az elmúlt egy hétbe ennyi munka mellett hogy tudott ennyi hullámvasút bezsúfolódni?!?! 

* furcsa módon tudat alatt nekem nem az volt a célom, hogy 'éljünk boldog családban', hanem az, hogy '24 évesen találjam meg a férjemet'. Nem tudom, miért volt ez így megfogalmazva, miért ez volt-van bennem tudat alatt, de a cél és a siker, amit próbáltam elérni, sose az volt, hogy boldog legyek, hanem hogy x időre y feladat ki legyen pipálva. Ha belegondolok, nem is csodálom, hogy sose hagytam magamnak elérni ezt a célt, ennél rosszabbat nehéz lenne még elképzelni is.

'when you choose a life partner, you’re choosing a lot of things, including your parenting partner and someone who will deeply influence your children, your eating companion for about 20,000 meals, your travel companion for about 100 vacations, your primary leisure time and retirement friend, your career therapist, and someone whose day you’ll hear about 18,000 times.'

'So when you take a bunch of people who aren’t that good at knowing what they want in a relationship, surround them with a society that tells them they have to find a life partner but that they should under-think, under-explore, and hurry up, and combine that with biology that drugs us as we try to figure it out and promises to stop producing children before too long, what do you get?'

'Relationships are hard. Expecting a strong relationship without treating it like a rigorous part-time job is like expecting to have a great career without putting in any effort.'

Egyébként ezek egy fantasztikus cikkből származnak, de nem segítettek abban a katasztrofális érzelmi hullámvasútban, amiben vagyok, mert guess what én tudom kivel szeretnék a következő 50 évben vacsorázni. damn.

Na, szóval, ideje kicsit rendbe rakni a dolgokat. Mármint a fejemben. Kedves Évi.

Az életben tök fontos az ember munkája, hogy mit csinál és mivel tölti a napjait. Tény.

Nagyon ügyesen leminimalizáltad valahogy a dolgokat a melón kívül háromra (bár az a helyzet, hogy ebbe jobb nem belegondolni, hogyan történt, mert erős a gyanúm, hogy az öt másikat szimplán elfelejtetted és sose volt időd gondolkozni rajta, hogy mik is voltak azok. Nem baj, ne is szedjük ezt most elő.) Szuper.

A maradék hárommal nagy vonalakban haladgatsz, bár mindig van, amivel kevésbé. Ez normális. Jó lenne, ha nem lenne folyamatosan lelkiismeretfurdalásod amiatt, hogy már napok óta nem beszéltél a kivitelezővel, még mindig nem rendeltél csempét, nincs még fogalmad se a háromféle vasárnapi deadline-ú cash flow tervről vagy nem írtál még 5 postot a webuildastartup.com-ra. Ezeken semmi értelme aggódni, lesz majd csempe, hív a kivitelező, ha akar valamit, meglesz az a cash flow valahogy és összedobjuk a postokat is. Semmi nem fog történni, ha most még nincsenek meg.

Továbbá mindez lófaszt sem ér, ha nem figyelsz jobban magadra. Ki fogsz égni és el fogod veszíteni az embereket, ha nem figyelsz. Ezért ha törik, ha szakad:

Menj el hetente háromszor sportolni.

Szánj időt a barátaidra.

Légy a családoddal.

Látogasd meg a nagymamádat.

Meditálj vagy csikungozz hetente négyszer.

Ezt sose gondoltam volna, hogy valaha leírom, de ha álmos vagy, aludj.

amikor magyarország egyik legmenőbb startuppere azt mondja, 'én hiszek ebben a csapatban.' 

Arra kerestem rá, hogy a growthhacking cuccaimhoz milyen kreatív kérdéseket érdemes feltenni, mert emlékszem, hogy valamikor olvastam egy tök jó cikket erről és abszolút botor módon azt gondoltam, hogy most újra meg fogom találni. Ehelyett viszont egy másik cikket találtam provokatív kérdésekkel, amik közül ez volt az egyik.

If you found out you were going to die today, would you have any regrets?  Would you be happy with the way you spent the last 24 hours of your life?

 

És az a durva, hogy volt a szívemben egy nagyon erős és konkrét válasz, hogy igen, ha meghalnék, akkor lenne egyetlenegy dolog, amit bánnék, hogy nem tettem meg (de ez annyira szívbemarkoló, hogy nem is merem most még leírni se). Egyszerűen önmagában a tény, hogy ilyesmi létezik bennem és el van bújtatva mélyen, de azért egy ilyen kérdés kihozza, ez egész megrendítő.

még sosem volt ennyire hosszú. 

Úgy éreztem magam, mintha teljesen kiléptem volna a téridőből, csak a járdát néztem magam előtt és vagy egy év pergett le a szemem előtt.

Ami mondjuk nem csoda, 'you're just walking away from a life that could've been'.

Fura, még sose volt ilyen érzésem.

mármint legalábbis abban, hogy előre láttam, hogy valószínűleg csúnyán el fogok bukni és valóban csúnyán el is buktam. 

hogy mi az irányítószámunk, ami magával hozta, hogy melyik kerületben lakunk és a végén komolyan elgondolkoztunk azon, hogy talán nem is abban a kerületben lakunk, amiben másfél éve hisszük.

de aztán abban maradtunk, hogy valószínűleg de.

elképesztő, elképesztő drámák vannak itt a magikben!!!44!! :D

Nem volt meglepő, hogy az egész estét a spontaneitás megfoghatatlan, illanékony-furcsa hangulata lengte be, az a fajta lazaság, ami őszintén kihozza belőled, hogy hogyan érzel egy dologgal kapcsolatban. Amiben van egy adag brutális őszinteség (senki neked), de ezen így már meg sem lepődsz; egy adag kérdőjel, halasztgatás, bizonytalanság. Nem tudom, miért járulnak ezek hozzá ahhoz az észveszejtő spontánsághoz, amit egyébként pont tőle tanultam még régesrég.

- Kérsz palacsintát? - kérdeztem Jocitól.

- Ahhaaa. - mondta, mert hála az égnek a Jocira mindig lehet ilyesmiben számítani.

- Milyet?

- Ahmm lekvárosat, kakaósat... Hé, ezt az utolsó két percet azért még nézd meg a jóbarátokból.

És furcsa volt, mert rájöttem, hogy tényleg az első négy perc a legfontosabb a találkozásban, mert magamnak éreztem saját magamat: valakinek, akin nevetnek, akit nem vesznek komolyan, akit feltétel nélkül szeretnek és elfogadnak.

- Te tettél ilyenné. - mondta, és megint elszörnyülködtem, hogy én?!

- De miért, annyira szemét geci voltam?

- Nem, hát nem tudom - mondta, mert sose tudja, ezt sose tudta, sose mondta meg.

Helyette sztorizott.

- De a legkeményebb az volt, amikor egyszer az éjszakai buszon beszéltem egy csajjal és elkértem a számát és mondta, hogy nem adja meg, mert itt várja a barátja a megállóban. Jó, leszálltunk, elindultam, 40 méterrel arrébb visszanéztem, láttam, hogy smárolnak a buszmegállóban. Visszafutottam és megkérdeztem tőlük, hogy ne haragudjatok, ez mennyire komoly? És a csávó így nézett, hogy hú, hát nem tudja, de majd a Rita megmondja. Kérdeztem tőle, Rita, szerinted ez mennyire komoly? A csaj így mondta, hogy hahh, hát nem tudja, végül is annyira nem. Mondtam, oké, akkor megadod a számod? És megadta, persze, hogy megadta.

- És miután mindez megtörtént, a kapunkba ütöttem be a kódot, de így érted, hajnali 3kor, és ott sétáltatott kutyát egy kiscsaj. És lehajoltam, hogy megsimogassam a kutyát és elmentem és 3 órát sétáltam a csajjal. És neki az volt a király, hogy 2 házzal arrébb lakott és volt a házuknak egy teteje, amire ki lehetett menni és ott szexeltünk először. Aztán ő valahogy totál belémszeretett én meg meguntam pár hét után.

- Meg valamikor így mentem haza és ott ült egy csaj a villamosmegállóban a padon és kérdeztem tőle, hogy szerinted lehet padon ülve ismerkedni? És mondta, hogy ja aha és lesétáltunk vele a deákról a borárosra, aha, most télen, hát azért ez eléggé laza.

- Az van, hogy ha új belépő vagy, akkor abban az évben, amikor beléptél, nem kaphatsz közepesnél jobb teljesítményértékelést. És azt csináltam, hogy azt mondtam 3 tök különböző irányból ismert embernek, hogy én maxot kaptam és kiváncsi voltam, mennyi idő alatt jut vissza a pletyka. Na és azt képzeld el, hogy egy órával később írtak nekem, de így egy teljesen másik emeletről, másik részről, hogy miafasz. Egy óra volt az egész.

És hallgattam a sztorijait és először az jutott eszembe, ó máj gád, i created this monster, de aztán még többet hallgattam.

-  De szerintem hülyeség, hogy kicsesztél volna velük, baromira nem csesztél ki velük.

-  Ja, tudom, igazából én csak provokálom őket. A komfortzónájukat tágítom ki, minden, amit csinálok, arra vonatkozik, hogy kilépjenek belőle, hogy spontán reagáljanak, hogy meglepődjenek, tényleg annyi az egész, hogy kilépjenek a komfortzónájukból, meg persze én is.

Na így kb ez volt az utolsó dolog, amit megbeszéltünk és iszonyú jó volt, több mint fél éve nem találkoztam vele és most megértettem valamit. Hogy nem arról szól ez az egész, hogy ne bízna a nőkben vagy sérült volna vagy elrontottam volna. Hanem megdöbbentő módon arról, hogy valamiért megtanult élni, megtanult hinni magában, megtanult olyan szinten együttmozogni az áramlattal, a hullámokkal és az élettel (pedig mondom, ő ebben mindig jó volt), hogy jelenleg ő a legáramvonalasabb delfin a tengerben. Hogy tényleg, ő azt teszi, amit tennie kell, ő úgy él, ahogy élnie kell, ő úgy szeret, ahogy szeretnie kell és úgy halad, ahogy haladnia kell. De így nem parátik hozzá, nem aggódik, nem frusztrált, az élet tökéletes hullámaival olvadt egybe. És mindenki, aki a közelében van, azt érzi, hogy atyavilág, hát ez az ember árasztja magából a természetességet, a dinamikus megnyugvást, az aggódást hírből sem ismerő ősbizalmat az életben. És mindenki komolyan gondolja ezért a kapcsolatát vele és persze tuti rengetegen mondják azt, hogy ugyan, plíz, ő is átbaszott, de ez ilyenkor a szűklátókörűség abszolút tipikus esete, mert amit sugároz, amit tesz, az jelenleg tanít.

Na és innentől kezdve a kijelentés, hogy ’az őrült síelős lány tett ilyenné’ kicsit más kontextusba helyeződik. Az történhetett, hogy ebben a nagyon furcsa és érdekes helyzetben egyszerre több minden játszódott le.

Az egyik oldalon szétesve véreztem és ő meggyógyított, ez világos.

De a másik oldalon az én oldalamról, azon a szinten, ahol a rezgések működnek, attól függetlenül, hogy fizikailag és érzelmileg nem voltam jól, a lelkem alaprezgése a maga tökéletes valójában sugárzott, jottányit sem változva. És a lelkemnek van egy viszonylag különleges alaprezgése, ami ezekből tevődik össze:

- megingathatatlan tudás a világ és az élet kivétel nélkül összes kérdéséről (én tudom, kik vagyunk és miért vagyunk itt)

- szokatlan és erős értékek és folyamatos kifejeződésük a reakciókban és viselkedésben (ezt most nem is fejtem ki)

- nagyon erős energiamező, ami akkor is hat másokra, ha nem csinálok semmit

- rezgés, frekvencia és hullámérzékelés és abszolút ezekre támaszkodás

És nagyon úgy tűnik, hogy mindennek a hatására az történt, hogy miközben ő gyógyított engem, én igenis adtam neki egy olyan picike lökést vagy triggereltem valamit, vagy láttam benne annyit, amitől ő kinyílt és bemm, tökéletes lett. Vagy nemtom, lehet, hogy még mindig csak én látom őt és mindenki más furának, érthetetlennek, kiszámíthatatlannak és veszélyesnek tartja, de én meg azt gondolom róla, hogy atyavilág, omg, ez egy gandalf egy dumbledore egy forestgump egy csikungmester.

Miért van az hogy minden fiút villámgyorsan megunok?

Válasz1: üdv a klubban.

Válasz2: welcome to the club :D

nem vagyok benne biztos, hogy megfelelő emberekkel barátkozom. :D

de az már igen, hogy mire átértem a városon, még mindig.

egyszerűen iszonyúan utálom az embereket, ebbe most konkrétan MINDENKIT beleértek a joci kivételével, de a halállistám csúcsán az alábbi személyek szerepelnek:

1. azok a személyek, akik újracsináltatnak kis szaros faszságok miatt meghívókat, amikhez csak bizonyos gépeken van programom és nem csak pluszmunkát okoznak, de lelkiismeretfurdalást is, amiért az éjszaka közepén küldik el a módosításaikat és kb egy nap, míg meg tudom nekik ezáltal csinálni őket.
2. azok a személyek, akik az ébredésem utáni első 15 percben, amikor különösen érzékeny vagyok a szeretteim rezgéseire, aggódni és stresszelni kezdenek és ezzel engem is rögtön aggódni és stresszeltetni kezdenek.
3. azok a személyek, akik azzal zaklatnak, hogy megkérdeztem e, mennyi szegélyléc kell a falakhoz és azok a személyek, akik nem mondták alapból, mennyi kell a falakhoz.
4. azok a személyek, akik miatt átszervezem a hétvégémet és aztán ők ismét átszervezik, úgy, hogy pont szar legyen és pont ne tudjunk találkozni úgy egyáltalán.
5. azok a személyek, akik megkérdezik, megyek e ekkor és ekkor ide és ide (bazdmeg, faszán örülnék, ha tudnám és ha még egyszer megkérdezed, még mindig nem fogom tudni de akkor is az lesz hogy még mindig örülnék neki, ha tudnám!!!)
6. azok a személyek, akik a kettő dolgot, amit szeretnék csinálni a héten, ugyanarra az egy darab időpontra szervezik a 168 óra szuperkreatív felhasználásáról téve tanúbizonyságot.
7. azok a személyek, akik képesek mások potenciális haláláról komolyan beszélgetni és ezt konkrétan az asztalom négy oldalát körbeülve teszik (basszátok meg).
8. azok a személyek, akik kitalálnak egy speciális kelléket, amire szükségük van, és abból fogják és kitalálnak rá egy speciális, nem megtalálható méretet, egy nem létező színt és egy ritka mint a fehér holló bevonatot és aztán engem zaklatnak azzal, hogy találjam meg ezt a szart valahol a városban. nemtom mekkora szörprájzszörprájz, hogy ilyen. sehol. nincs.
9. azok a személyek, akik felelősek ezért a ködös, hideg, nyálkás, békás, dementoros időjárásért.
10. azok a személyek, akik felelősek azért, hogy tegnap nem volt otthon net.

Ne húzzatok velem ujjat.

Amúgy igazából szerencsére olyan jól kidühöngöm itt magam, hogy a valóságban mindenkivel majdnemhogy kedves, de legalább nagy vonalakban vállalható vagyok és hozzá kell tennem persze, hogy a fenti halállista szereplőinek 85%-át valójában szívemből szeretem, de ettől függetlenül igazán megkönnyebbültem ettől most. Meg attól, hogy ma este ki fogom kapcsolni a telefonomat és nem beszélek senkivel és egy wellnessben fogok olvasni és nem mondom meg még azt sem, hogy melyikben és ha valaki az ötméteres közelembe jön, akkor arra nagyon csúnyán fogok nézni, hogy megijedjen és elfusson messzire.

nyááááár

bokiiiii

zamárdi

sound

tenger

meleg

kevésruha

naaaaaaapppp

könyv

úristen de vágyom ezekre csak ezekre tudok gondolni máregyhetecsaka. 

és szigorúan a munkásokra hagyatkozom és leszámítom a munkahelyemet (ahol úgy tűnik, hamarosan azzal az őszinte indokkal fogok felmondani, hogy 'sajnos erre nincs már tényleg időm'.

- az egyesszámú startup, aminek jövő héten kezdődik az inkubátorprogramja, most pedig projekttervet kell csinálnom hozzá

- a kettes számú startup, aminek a prezijét a hét végén kell leadnunk és most elő kell készülnöm mindennel, hogy vasárnap délelőtt csak össze kelljen raknunk

- a sandi diplomameghívója, aminek most megcsináltam a kettesszámú redesignját, és talán jó lesz még vagy ötven apró szart fog hozzá kitalálni

- apukámnak új munkaerőkeresés egy pozira, amivel a héten meg kell írnom és fel kell adnom a szöveget

- a lakás, amivel kapcsolatban a héten meg kell kérdeznem pár adatot az építőtől, azt mondanom kell a padlósnak, ki kell fizetnem a padlót, meg kell egyeznem a csempéről, be kell kérnem az asztalos kontaktokat, meg kell rendelnem a szanitereket és az ajtókat

- holnap át kell böngésznem az internet egészét Anyukámnak speciális gyöngyökért és meg kell őket rendelnem

- designolnom kell

- le kell raknom a trendspotter blogom alapjait

- ki kell találnom a treasure hunting ötletem koncepcióját

- ebben az évben ki kell találnom az egész könyvem pontjait (nagyon inspirált vagyok hozzá, képzelhetitek)

És akkor az van, hogy a takarításról, csikung / meditációról és sportról már nem is esik szó, olyan szinten láthatáron kívül kerültek.

És folyamatosan figyelnem kell arra, hogy ne legyen lelkiismeretfurdalásom, amiért a családommal, a barátaimmal, a fiúmmal, a kutyámmal vagy a lakótársaimmal töltök időt, megjegyzem, mindenkivel gecikeveset, és ezért aztán megint lelkiismeretfurdalásom lesz, hogy nem figyelek rájuk eléggé. :D És nem iszok meg még egy fröccsöt és nem vagyok itthon vasárnap ebédre és nem megyek el a startup eventre networkingelni és nem tudok a lányokkal találkozni szombaton és nincs időm beszélgetni a jocival a napjáról és nem néztem meg a videót, amit edem feltöltött és nem hívtam fel hetek óta az áront danit évit ancsurt zsófit ferit és nem látogattam meg a mamát és esküszöm ez nem normális, hogy most komolyan, az élet nem azt mondom, hogy csak a boldog kapcsolatainkról szól, de azért ez mennyire fontos dolog, és hamarabb hagyok abba bármi mást, mint hogy a kapcsolataimba kevesebb energiát fektessek, szóval megoldást kell találnom.

1. először is, chill out, nyugi. Az élet sok izgalmas kalandra invitál mostan nagyon úgy látom és nekem szerintem ilyenkor annyi a tennivalóm, hogy ne stresszeljek, ússzak az árral, csináljam, amit csak tudok, a többit meg hagyjam a picsába. (Esetleg mondjak lassan fel.) Mármint, azt gondolom, hogy ezek a dolgok nem véletlenül ugrottak most mind ide és az élet nem véletlenül terelget ezekbe az irányokba, tehát akár nyugodtan meg is köszönhetem a remek lehetőségeket, ajándékként foghatom fel őket és ennél különösebb jelentőséget meg nem kell tulajdonítanom nekik.

2. Arra gondoltam, hogy abbahagyhatnám az alvást és helyette dolgozhatnék meg sportolhatnék meg csikungozhatnék és így nyernék napi mondjuk 3 órát még, de 6 órát mégiscsak kéne aludni basszus, akkor csak 1-1 órát nyernék, mondjuk az se rossz. 

Najó, elég ebből. Ezt most nem oldja meg a felsorolás sajnos. Nyugi, minden rendben lesz, minden jó lesz, mindenre van időnk, minden perc tökéletes, ahogy van, éljük meg, legyünk boldogok, csináljuk, amit szeretnénk. Ennyi. ...Persze Évi, micsoda frenetikus ötleteid vannak, 'ha már ilyen kevés az időm, ne éljek meg egy darab jelen pillanatot sem, ehelyett aggódjak, hogy mi mindent kellene most ehelyett csinálnom épp', wow, zseniális, ne kelljen már lebasznom téged!!!

viszont több, az lett.

ha olyanra vágytok, ami egyszerre mély és elgondolkoztató és magávalragadó és nemtudodlerakni de mégis szépirodalom.

hogy mindig leoltom magam után a villanyt, de kezdem azt érezni, hogy inkább azt kellett volna, hogy nem csatlakozom több olyan troll facebook csoporthoz, mint például az Ez a napi szóviccem.

Szóval úgy érzem magam, mintha tele lennék kötelezettségekkel minden és mindenki felé és egyszerűen nem tudnám teljesíteni őket.

Magamnak, hogy csinálom a designt, a kincskeresést, Apának fejvadászást, az operatív elintézendő adminisztrációkat.

A csikung edzőnek, hogy gyakorlom napi egy órát a csikungot.

A Jocinak, hogy kétnaponta sportolok vele.

A Daniéknak, hogy minden nap készülök velük a pitchre.

Apának, hogy nézek szombatra padlót, csempét, szanitert, ajtót.

Andrisnak, hogy kiviszem a reptérre.

Sütinek, hogy mindig hazajövök hozzá a héten.

Mamának, hogy felhívom a héten többször.

A Sandinak, hogy elküldöm a pénteki útvonalam és megcsinálom a diplomameghívóját.

És totál úgy érzem, hogy szétszakadok ezer irányba és közben még lelkiismeretfurdalásom is van, mert egyrészt a stresszelés miatt elképesztően nem is haladok semmivel és másrészt mert stresszelek ezek miatt a dolgok miatt, pedig szívesen csinálom őket egytől-egyig, és akarom is csinálni őket, de nem tudom, és úgy érzem, cserben hagyok másokat és egy szemét geci vagyok, hogy nem örülök szívből a fentieknek egytől egyig (vagyis örülök nekik, csak nagyon sok ez egyszerre mind.

Nyugi nyugi nyugi Évi, menj el aludni és használd okosan holnap a munkaidődet, ennyit tudok neked mondani.

szóval úgy volt, hogy ma két rohanás között hazacaplattam és boldogan kitakarítottam a konyhát és tettem ezt a szomorú megállapítást, hogy basszus, milyen kosz van nálunk mindig, takarítani kell minden egyes nap, nincs mese.

aztán meg kettőt futkostam és hazajöttem a sütihez és mit látnak szemeim? hát hogy a tesóm akkora dzsuvát csinált négy (!) nap alatt az amúgy szupertiszta, mérhetetlenül felszerelt és fullextrás házból, hogy azt nem hiszitek el.

aztán eszembe jutott, hogy hoppá, én is csináltam ilyet, mikor 17 éves voltam és elmentek egy hétre a szüleim. most meg a magikben úgy őrizzük a rendet, hogy egy nagyobb takarítás után két hétig csillogvillog minden.

és akkor levontam a következtetést.

hogy egy, milyen óriásit fejlődtem azóta rendszeretés, rendesség és tisztaság szempontból, milyen jó, hogy elköltöztem és kénytelen voltam ezt megtanulni és igazából kezdek egyre jobban közeledni hozzá, hogy anyukám példáját követve én is fullextrás, patyolattiszta és szuperrendes háztartást vezessek és mondjuk az ő szintjére nem is akarok eljutni, de remek úton haladok a 60%-a felé.

és kettő, remélem sose fogok olyan fiúval lakni, aki előtte csak az anyukája szuperháztartásában lakott és sosem tett ehhez a mostanihoz hasonló felfedezést.

de szerencsére mégsem maradt ki teljesen az élmény

mert totál úgy éreztem magam mintha a sílift előtt állnék

amikor ma a corvin negyednél nem ment a mozgólépcső.

azt a tragikus felfedezést tettem, hogy ahhoz, hogy tisztaság legyen valahol, minden egyes nap egy kicsit takarítani kell és most nem a mosogatásról meg a mosásról beszélek. És lehet, hogy én vagyok szörnyű perszóna, hogy erre még csak most jöttem rá, de sajnos erre még csak most jöttem rá. 

és minden nap sportolni kell és minden nap csikungozni és minden nap ápolni a kapcsolatainkat a lakótársainkkal a szerelmünkkel a barátainkkal a kollégáinkkal és minden nap a családunkkal lenni és ezek csodálatos dolgok de vajon HOGYAN fér bele ez az életbe, ha közben négy helyen dolgoznak az emberek?

és mi van, ha gyereked lesz basszus?!?!

'teljesen lehetetlen, de szerintem nekem sikerülni fog.'

- mondd még egyszer azt, hogy deee..

- deviszont?

- most mondtad ma este tizedszer*.

- ellenben ámbár?

- aha aha :D

- de nem mondod, hogy ma este számoltad?!

- ja, dehogynem, persze.

* jó, tegyük hozzá, hogy egy négyórás beszélgetésről van szó

Csomót gondolkoztam mostanában arról, hogy miért nem beszélek kb soha kb senkinek a munkával kapcsolatos fontos dolgokról, eredményekről, tervekről és sikerekről és rájöttem, hogy azért, mert nekem egy otthonról hozott tudatalatti elképzelésem az, hogy aki fontos, nehéz és sikeres munkát csinál, az teljes mértékben lekicsinyel, sőt letagad vele kapcsolatban minden részletet (Apa), de aki "kevésbé sikeres" vagy megerőltető munkát csinál, az látványosan és patetikusan teszi azt (Anya). Szóval van bennem egy ilyen kép, hogy "titokban kell sikeresnek lenni". És miközben van egy saját baszott magas lécem, senkinek sem mondom el, hogy ez pontosan milyen magasan van, mit teszek érte, mit érek el belőle, mert ha elmondanám, akkor magamban már nem is igazán tartanám sikeresnek.

Egyébként ez totál hülyeség, nagyon hasznos képesség az önpromozás és ezáltal belőlem majdnem minden szinten teljesen hiányzik. 

ha párok kvázikötelezően lájkolják egymás every fckn single instagram képét és minden kép alá odakommentelik azt, hogy, figyu, idézem: 

":D"

viszont, érdekes módon az meg szerintem nagyon szuper, ha a tunyával kölcsönösen lájkolj egymás every fckn single képét automatikusan.

így annyira érzem, hogy itt valahol egy kognitív disszonancia manó bújt meg.

és a komfortzónáról az is eszembe jutott, hogy mi a legnagyobb vágyam jelenleg, ha netán a kedves Univerzum épp fülelne (a másikat úgyis hagyta veszni): a profi lúzer pdf verziója, mert kicsit (...) tartok tőle, hogy elveszik vagy elvesztem vagy neadjitsen kölcsönadom és nem adják vissza és nem lesz meg többet.

most például kb másfél hete a jocinál van, aki fogadok, hogy 2 oldalt sem olvasott el belőle, de az előbbi komfortzónáról megint eszembe jutott, hogy abban van a konkrét idézet és fizikailag fáj, hogy nem tudom, mi az.

VAGY megtanulom. az egészet. kívülről.

avagy this is what it feels like.

Szóval úgy érzem, hogy a kapcsolatok, ha belerakjuk magunkat, akkor tele vannak bizonytalansággal, féltékenységgel, kétellyel és félelemmel, ezek pedig nem tartoznak a kedvenc érzéseim közé. Nem akarom megélni őket és végképp nem akarom, hogy a másik ember megélje őket általam (sicc) és én nem tudom, hogy ha valamit érzek, akkor hogy ne keveredne mellé negatív érzelem is, mint ezek. Vagyis eddigi tapasztalatom alapján mindez az alábbiak szerint működik:

1. van, hogy leszarom. Nincs se jó érzés, se rossz. Ott ette meg a fene.

2. Van, hogy érzek. Akkor van jó érzés meg roszs érzés is. Nem működik.

3. Van, hogy feltétel nélkül szeretek valamit, ez azért történik, mert valamiért sikerült meglátnom őt. Azért, mert a barátom, már 8 éve és ismerem kívül-belül (pl. Feri, Juli, Joci); azért, mert megláttam őt (pl. Lisa, Peti); vagy azért, mert mérhetetlenül hálás vagyok neki és annak, amit tett velem (pl. Bence, Csörsz). 

Gondolom az lenne a remek megoldás, hogy a random életembe betoppant, egyensúlypontomból pont hogy kimozgató, ismeretlen, félelemkeltő és kétséges jövevényeket nemhogy szerelemmel, de mélységesmély szeretettel, megértéssel és látással kezeljem. Tehát pont abban a szent pillanatban, amikor általuk faszán elvesztem a kapcsolatot a belső kis tengeremmel meg a világtengerrel, hirtelen még jobban ebből a belső kapcsolatból dolgozzak.

Fuck. :D

Így mostantól találkozok valakivel és az lesz az első dolgom tőle, hogy megkérdezem, hogy 'figyu ne haragudj, megtennéd, hogy hagyod, hogy a szemedbe bámuljak olyan 15-20 percen keresztül?'

Hajráévisoksikert. :D

én meg pont fordítva: akkor fejezem be amikor mások éppen elkezdik.

nem is tudom, miért próbálkozom. de tényleg, esetleg elfogadhatnám, hogy nekem ez nem megy és csá. 

ezzel kéne töltenem a vasárnap délelőttömet:

- startup munka

- prezi

- álláshirdetés

ezzel szemben ezzel töltöm a vasárnap délelőttömet:

- értelmetlen blog postok írása

- szórakozás a családomon

- hírek, trendek olvasgatása

- pudingevés gilmore girls-szel

mikor fogom mindennek meginni a levét?

- sokkal hamarabb, mint hinném sajnos (vasárnap délután, amikor minden a nyakamba szakad, mert rájövök, hogy csak akkor csinálhatom azt, amit szeretnék, ha előtte ezeket befejeztem).

- random felfedezéseket / elméleteket / ötleteket / válogatott hülységeket kiabálni be iszonyú hangosan a lakás közepén

- összevissza puffogni bármin, lehetőleg teljesen igazságtalanul csesztetve egy random személyt (kivéve persze a sütit)

- teljesen figyelmen kívül hagyni, sőt kinevetni a másik hangulatingadozásait

- hatalmas eseményekről semmit sem beszélni, lényegtelen dolgokról rengeteget beszélni

- szélsőséges és egyértelműen hülye véleményt vérünkkel védelmezni

- nem a 'kell', hanem az igazság oldalán foglalni állást egy vitában, majd leszarni, hogy aki mellett ki kellett volna állnunk, dühös ránk

- hatalmas eseményeket a lehető legalkalmatlanabb pillanatokban teljesen jelentéktelen eseményekképp jelenteni be

a süti megtanult bújócskázni!!! :D

hát persze, hogy a Matyival.

Szerencsére csak 5 mpig folytattunk izgalmas beszélgetést (hello, mizu? mindenzsír, veled? megvagyok, köszi, örülök, hogy láttalak, én is jó utat haza), mert én szálltam le a hévről, ő meg fel, de utána nem átallotta megírni nekem a teljesen usual szöveget, azzal a fő ponttal, hogy velem a legjobb a szex, és szóljak (!), ha bármikor lenne kedvem hozzá.

Úgy tűnik, a tervem, hogy örökre elfelejtsen, mégsem volt 100%os sikernek nevezhető.:( (De nem baj én idealistán hiszem, hogy előbb utóbb totál semleges leszek neki.)

ezzel a sok csillili trallala tündércsillám faszsággal, nagyon bocsi két hűséges olvasóm Juli és Edem. 

De azt az egyet még el kell mondanom, hogy a hét top pillanatai között volt az is, mikor Jocinak hangosan múminmesét olvastam fel.

mint mikor kora reggel dolgozok a nagy fa asztal egyik oldalán, tetszőleges személy (mondjuk most Apa) pedig a másikon.

akkor nem elég, hogy a Lisa tényleg megcsinálta velem azt a meditációt, amit még soha senki, de pontosan ugyanazt látta, amit én!!!!

és nem tudom elmondani, mennyire hálás vagyok, hogy laza 11 év után van valaki, akivel beszélhetek ezekről a dolgokról. Olyan érzésem van, mintha a vágyaim olyan tiszták lennének, hogy azonnal megnyilvánulnának a világban.

ez az év!!!

akármi huppan elém, varázslat lesz belőle.

a jó hír az, hogy nem vagyok érzelmileg teljesen halott.

mert a track recordomat figyelmesen vizslatva mindannyian rájöttek, hogy minél jobban tagadok valamit, annál valószínűbb, hogy az adott dolog bekövetkezik.

basszus.

amikor ugyanebben a mondatban a munka szó helyére a barátnőt használja az Edem.

a kedvenc bloggerem nyolc hónapja szült és mostanra szinte teljesen bababloggá változott.

a süti

a kata

a lisa

hát annyira édesek alig bírom nem megzabálni őket

ezért a humorlistám egy dinamikus és folyamatosan változó szereplőkkel teletűzdelt tőzsdei jegyzékre hasonlít, aminek a változásait folyamatosan jelzem minden körülöttem élőnek, nagyjából így: „nahát, te nagyon vicces vagy”, „képzeld Zsolt, találkoztam utánad a harmadik legviccesebb emberrel”, „hahaha hahahaha * idegesítő hiénaröhögés”. Évek óta csinálom és még csak most jut eszembe, hogy ez issszonyú idegesítő lehet.

Néha tényleg nem értem, miért állnak szóba velem a népek.

Mondjuk jobb vagyok, mint a Sheldon, ez tény.

Jó, de. Ki nem jobb, mint a Sheldon.

Hadd foglaljam össze egy remek versben:

Mondjuk lehet szegényeknek nincs választásuk,

mert velem dolgoznak vagy élnek

vagy megverte őket a barátságommal az élet.

:D

amikor van egy társaság, ami igazából nem is a tiéd, csak néha véletlen odasodor az élet, és ahogy telnek az évek, egyszer csak találkozol velük és rájössz, hogy végül is mindenkivel jóban lettél már.

amikor dühös lettem, mert valaki felkeltett reggel. 

sőt, imádom, ha valaki reggel 6kor elkezd hangoskodni, mert én is felébredek tőle.

asszem legközelebb egy pacsirta személyiségtípussal kéne laknom (most egy lakótársam sem az, bár talán csak huszonévesek).

(nagy hajnali felfedezések rovatunkat hallották.)

úsztam egy órát de tudnék futni még másfelet.

annyira erősen pozitívan sugárzok, hogy egy egész kicsit meg is ijedek, hogy esetleg felrobbanok.

így érzem, hogy fáradt vagyok (koránkelés, dolgozás, reggelizés, munka, legjobbhalasfejbevágósoldal, összefutás az utca közepén szegény zsolt végighallgathatta, aztán megtalálta a blogomat, még egy kör munka, hentes, fantasztikus légkörű schönherzben dolgozás, dolgozz velünk persze veletek bármikor amúgy az ötlet is marha jó de bennetek hiszek, hazafutás úszócuccért, lisával úszás jacuzzi szauna, azt mondta megláthatom őt igazán, még pár perc mikor megtalált minket a barátja is, juli telefon, apának prezi csinálás, itt tartunk most), deee közben pörgök ezerrel és nem vagyok képes leállni meg megállni, de értelem már nem jön ki belőlem. 

most dolgoznom kell ezeken: apa prezi, design, lakás, ma újonnan szerzett startup, eurogreen hiring.

like - whaaaaattttttttt?! (bárcsak lenne ehhez egy jó gifem)

Konkrétan nem tudom elképzelni magam aludni a következő hetekben.

Így az van, hogy nagyjából a következő történt:

1. new and improved Évi, szóval nemhiába volt ez a 6 hónap és karácsonyi kétésfélhét, úgy összeharmonizáltam magam, mint annak rendje.

2. na ennek következtében nonstop jönnek, mit jönnek, tódulnak az új dolgok az életembe minden szinten, most vegyük csak azt, hogy az elmúlt egy hétben öt azaz öt darab új munka, karrier, fejlődéselősegítő lehetőség botlott belém, nagy részük konkrétan az utca közepén.

3. ahol továbbá belém botlottak teljesen random emberek is, idegenek, akik elkezdtek velem beszélgetni.

4. satöbbi.

És így igazából az van, hogy úgy érzem magam, mint egy óriás elektromágnes, és egészen pozitív energiák hullámzanak ki belőlem és oké, nagyjából tudom kezelni őket, mert gyakorlatilag mindenkit mérhetetlenül szeretek, de közben ez egy olyan dolog, hogy igen, elképesztő elérésem van az energiákhoz jelenleg, és igen, remekül át is csatornázgatom őket, de nagyon kell figyelnem arra, hogy miközben dinamikusan rohangászom fel-alá, élek a pillanatban és hagyom, hogy sodorjanak az események, megmaradjon tökéletes stabilitásban a belső pontom (mert különben huss, ki fognak fogyni a tartalékok).

Úgyhogy akkor nagyon gyorsan húzzunk meditálni, aztán aludni, és reggel írunk hiring szöveget és dolgozunk a prezin.

amikor a szerintem legjobb zenei ízlésű ismerősöm létrehozott egy facebook oldalt, amin számokat oszt meg (és mivel kb két hónapja zaklatom azzal, hogy küldje el a youtube csatornája, spotify accountja, 8tracks historyja címét, ezért a továbbiakat megelőzendő rögvest küldte is most ezt).

Ennyi, kész, vége, kill me now.

A vezetékeken, a kapcsolókon és a kiállásokon - mondta Apa.

A konyhaszekrény fiókján, aminek mindenképp lassan kell csukódnia - mondta Andris.

A legprofibb szagelszívón - mondta Anya.

A falba beépített wc tartályon - mondták mindannyian, egész kivételesen egyetértve.

A jó minőségű járólapon - mondta Anya.

A gipszkartonozáson - mondta Apa. 

A WC fölötti szekrényeken és a szellőzőn - mondta Anya.

A lámpákon - mondta Apa.

A teraszra kivezethető vizen - mondta Anya.

Az állítható fényerős villanykapcsolókon - mondta Andris.

Az extra vízkiállásokon a wc mellett - mondta Anya.

A Mama meg csak ült, ámult és hallgatott a szentem és a Süti meg az asztal alatt a lábunkon aludt.

tök nehéz kérdés, nem is tudom.

- hogy belerakom azt az extra effortot az énfelfedezésbe, ami által jóban leszek magammal

- bátorság

- intuíció ténye és teljes ráhagyatkozás mindenben

- hogy próbálok jó ember lenni

- hogy hála az égnek nagyon kicsiként kezdtem el világkép kérdésekkel foglalkozni és ezért mostanra teljesen megingathatatlanul stabil elképzelésem van az univerzum berendezéséről. Hú, ezért tök hálás vagyok magamnak.

- grafománia, vagyis maga a módszer és feldolgozási eszköz meg process is, meg aztán a létrejött végeredménye is

..amúgy ez irtó jó kérdés. 

JuliEdem dobhatom?

hogy kihasználom a barátaim ideiglenes külföldi lokalizációját.

2012 ősz: Bazsihoz Danival Évivel, Delftbe

2013 tavasz: Gergihez Olivérrel, Lundba

2013 ősz: Ferihez Sandival, Freisingbe

2014 tavasz pl: Danihoz Évivel, Svédország valahova

2014  ősz pl: Tunyához nemtomkivel, Londonba