6. fejezet

párhavonta hú de szuper, tökjólesik

de nem szabad gyakrabban használni

mert az már iszonyú káros.

- Képzeld, kiderült, miért voltam dühös rád.

- Na és miért?

- Mert elkezdtem hozzád kötődni.

- És ettől rám lettél dühös? :D

- Persze, mert ez tök veszélyes meg félelmetes dolog. Kötődni ijesztő, hatással vagy rám, kiszolgáltatott leszek, nem tudom leszarni többé.

- Aha.. Hát..  Akkor így jártál.  :D 

Nagyon dühös vagyok, mert iszonyúan fontos nekem. És ez elképesztően megijeszt, megrettent és elszomorít. Mert innentől kezdve már nem akárki, innentől kezdve már nem az van, hogy leszarom, hogy ugyan kérlek please, hanem innentől kezdve kötődöm és csak hozzá kötődöm, ilyen még csak kétszer történt életemben és mind a kettő oltári nagy szopással végződött (most kivételesen nem szó szerint). 

És dühös vagyok rá, mert prioritás lett az életemben. Dühös vagyok rá, mert képes volt azt mondani, hogy ő legyen a legfontosabb. Dühös vagyok rá, mert elrabolgatja a szivemet és ez szörrnyű. Rémes, iszonyat világa. Ki leszek neki szolgáltatva. Hatalma lesz fölöttem. Függeni fogok tőle. Úristen, de dühítő és kétségbeejtő és szomorú ez. 

#1 hogy mindent elfelejt, pont mint én

#2 hogy tudja, mi a képernyőmegosztás billentyűkombinációja, hogy a laptop képernyő a tvre kerüljön és 2 másodperc neki átraknia

#3 hogy a múltkor megkérdezte tőlem, hány éves is ő

#4 hogy ma azt mondta valamire, meg ne próbáljam és két perc múlva megkérdezte, hogy ugye már régesrég megtettem

#5 hogy én azt hittem, kimaxoltuk az alvás dolgot az ákossal, de vele egyszerűen ezerszer jobb

#6 hogy annyira királyul vezet

#7 hogy tudunk vele együtt edzeni

1. Szülinap – azt ünnepeljük, hogy a Földre pottyantál közénk

2. Karácsony – azt ünnepeljük, hogy a fa alatt olvashatunk, szeretjük egymást, béke van, a világ tele van fényekkel, lehet hóban sétálni és boldogok vagyunk, hogy a családunk van egymásnak. Ja és azt is, hogy át lehet gondolni az elmúlt évet. Fa alatt olvasunk, éjféli misére megyünk, ajándékozunk, karácsonyfát díszítünk, iszonyú sok

3. Hálaadás – azt ünnepeljük, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak. Pulykát eszünk.

4. Húsvét – azt ünnepeljük, hogy az évben először mehetünk bokira. Tojást festünk hagyományos módon, rettenetes feltámadási misére megyünk, sonkát eszünk és paradicsomot, újhagymát és tojást.

5. Közös barátos karácsonyozás – azt ünnepeljük, hogy húztunk és szeretjük egymást és ajándékozhatunk.

6. Az év első közös baráti bokija – azt ünnepeljük, hogy itt a nyár vééégre. Bográcsozunk, csónakból naplementét nézünk, fantasztik reggeliket tolunk.

7. Balaton Sound – a közösségi szeretetteli szétesés ünnepe. 6ig partizunk, teraszon iszunk, cigizünk, egész évre szóló élményeket szerzünk.

8. Paradicsomültető nap – azt ünnepeljük, hogy kis növényekről gondoskodhatunk, akik aztán teremnek majd nekünk és azt, hogy mostantól lehet a kertben lenni.

9. Ádvent vasárnapjai – az ünnepeljük, hogy közeledik a karácsony és felkészülünk ádventi koszorúval, gyertyával, mézeskalács ház építéssel, forraltborral, groggal, ádventi naptárral

10. Szilveszter – azt ünnepeljük, hogy kapunk még egy lehetőséget. Dixit kártyákból jósolunk, újévi tippmixezünk, beszédet mondunk, meg ilyenek.

11. Szent Iván éjszakája – a mágia, varázslat, kívánságok éjszakája. Nemtom mit csinálunk, de kéne valamit.

12. Saint Patricks Day – a tavasz hírnökének napja. Magadra kell rakni egy zöld lóhere tetoválást. :D

13. Oscar díjátadó – azt ünnepeljük, hogy idén is sok jó filmet láttunk együtt és hogy lehet tippelni, ki nyert.

14. Superbowl – azt ünnepeljük, hogy együtt lehetünk éjszaka. Gyorskaját eszünk.

15. Yi Peng Lantern Festival / Loi Krathong

16. La Tomatina

mint amikor nagyon félsz a bogaraktól és anyukád azt mondja, ne félj tőle, hidd el, hogy ő jobban fél tőled. mentem, megláttam, kedvezően úgy hozta neki a helyzet, hogy csinálhatott úgy, mint aki nem vett észre, és ettől rájöttem, hogy nahát, jobban fél tőlem, mint én tőle.

mai elméletem, hogy akivel sikerül szentjánosbogarat néznem, az az igazi. meghiúsul valamiért, nem ő az igazi. ha mondjuk idén nem sikerül, jövőre kaphat még egy esélyt, hogy ő legyen az igazi. :D

amikor valaki annyira ismer, hogy amikor Á.ról először szó került, megkérdezte, oroszlán e. És nem asztrológiai érdeklődésből.

"És akkor erre azt írta, hogy érti, és többet semmi mást, úgyhogy most szerintem lehet, hogy érti."

Na valahogy így van ez a kapcsolatokkal is.

Kapcsolatban lenni: nehéz. Nyilván vannak jó meg könnyebb szakaszai, de őszintén, kapcsolatban lenni ezerszer nehezebb, mint szinglinek lenni. Persze lehet csak én csinálom rosszul, de alapvetően van egy ember, aki befolyásol téged. Egy ember, akire folyamatosan figyelsz, egy ember, akitől függsz. Egy ember, aki annyira fontos, hogy simán egy véletlen szavával is elszomoríthat, vagy azzal, hogy sokáig dolgozik, és nem azért, mert elvárásaid lennének, hanem mert annyira szeretnél vele időt tölteni. 

Amikor egyedül voltam, sokkal többet voltam boldog, mint amikor kapcsolatban. 

És megéri, mert a boldogság, amit néha-néha kap az ember az egészből, az megéri az összes áldozatot. Meg amúgy is, a boldogságot leszámítva is megéri, mert ez az élet rendje. Ez van, ezt kell csinálni, különben beragadsz a nagy semmibe. 

De attól még néha annyira király lenne, ha nem lenne, vagy legalábbis ennyire nem lenne, nehéz.

amikor a külföldön élő barátod hazajön magyarországra és először felhív telefonon :)

Az issue

rá vagyok kattanva bokira kb. 2 hónapja

A tünetek

- nonstop bokivágy

- a téma napi két-háromszori felhozása

- már kétszer visszafogtam magam, hogy facebook eseményt csináljak az Év első bokijára, de mindig csak azért, mert nem tudom belőni a pontos dátumot, és félek, hogy el kell csúsztatni, és azt tuti nem élném túl

-  folyamatos álmodozás, hogy milyen jó lenne végre bokin (a nap pillanataihoz igazítom mindig, néha arról álmodozok, hogy napozunk, néha olvasunk, néha tojást festünk, néha csónakázunk, néha a teraszon reggelizünk, néha a túlparton sétálunk, néha a kutyákkal hülyülünk, néha feltámadási misén vagyunk, néha a Julival a fenti szobában dumálunk, néha bográcsozunk, néha Apa felgyújtja a szomszéd telkét, néha a stégen üldögélünk, szóval mindig más van az álmodozás terítékén)

-  eddig már négy különböző weboldalon csináltam visszaszámlálót húsvétig

- a Julit nonstop zaklatom, hogy jön e velünk húsvétkor bokira

- mostanra eljutottam telefonos visszaszámláló app használatához is

- aminek a printscreenjét el is küldtem Á.nak

- ez a mai 4. kép volt amúgy, amit bokiról küldtem neki

Á. reakciói minderre

Á: ez a boki a legtökéletesebb hely a világon:) majd elviszel egyszer? :)

Á: én mondjuk húsvétkor valszeg pont otthon leszek, az lesz az év első hosszú hétvégéje

É: nembaj veled megyünk következő hétvégén, mitszólsz?:)

Á: ki is költözhetünk minden hétvégére :)

Ha nem lennék ennyire szélsőséges, az nem lenne nagy baj.

Jelenleg ugyanis sikerült átesnem a ló túloldalára, miszerint minden egyes nap találkozok Á.val, amikor pedig épp nem vele vagyok, akkor azon gondolkozom, milyen kár, hogy nem vele vagyok.

Startup projekt, semmi.

Lakás, azzal aktívan haladok, de csak azért, hogy legyen egy hely, ami csak a miénk és minden nap együtt aludhassunk és mindenhol szexelhessünk állandóan.

Szabadulószoba, na az a másik, ott várom a híreket és a várakozásra fogom a semmittevést.

A többi meg aztán az abszolút semmi.

És nekem még sosem volt ilyen, hogy ennyire iszonyúan akarnék valakivel folyamatosan lenni. És a legmegdöbbentőbb az egészben, hogy tudom, hogy ez konkrétan miből fakad és én sose gondoltam volna: abból kérlek titeket alássan, hogy megmondta nekem, hogy legyen ő a prioritás az életemben. És hogyan működik az ember agya / szíve / lelke / ezek mind nagy egyetértésben? Még az én szuperlázadó ellenzéki ellenálló felfogásomban is? Úgy, hogy kap egy utasítást kívülről (mostantól ez legyen a prioritásod) és erre azt mondja: „ó… Hát, oké.” És bemm, ő lesz az ultimate prioritás az életemben, ő lesz az egyetlen fókusz, hirtelen minden más eltűnik, minden más homályossá válik, de ez alatt azt értem, hogy minden. Nem tudok gondolkodni, nem tudok értelmes mondatokat rakni össze, konkrétan mindenre elvesztettem a motivációmat (leszámítva, hogy néha a barátaimmal és a családommal találkozzak), egyetlen célom van a napjaimban, hogy vele legyek.

Ez olyan szintű butítás, ami rosszabb, mint ezer mcdonaldsos menü plusz nyolc év tévébambulás plusz tizenkét óra folyamatos politikai propagandaszöveg hallgatás*. De tuti ez is csak egy phase, mint a múltheti otthonülökésváromhogyhívjon féle (azon legalább túlléptem, mondjuk abba az irányba, hogy nem ülök otthon, hanem kapásból vele vagyok).

Csak nagyon megijeszt, hogy ez a dolog átformálja a személyiségemet, de tudjátok mit? Leszarom. Inkább örüljek neki, hogy zombimódban ő lebeg a szemem előtt és senkisemmimás. Ajtók? Majd lesznek. Telefonok? Majd megtörténnek. Startup? Majd valamit kitalálok vagy last minute panicbe esek vagy ilyesmi.

Most nem tudok dolgokkal haladni. Na és akkor mi van? Hatékonyságmániás évinek üzenem, hogy nincs fontosabb és elmaradottabb dolog az életemben jelenleg, mint ő, de tényleg, ha eltekintünk attól, hogy ezt kijelentette, akkoris. És csak azért vagyok most összezavarodva, mert már 3 napja várom a szabadulószobás híreket és nem tiszta semmi munkás dolog, de ezt nyugodtan el lehet most engedni. Semmiről sem fogok lemaradni, minden a tökéletes időpontban fog megtörténni.

És most nem vagyok szuperaktív, csak vele? Nem csinálok szuperérdekes dolgokat, csak vele? Nem veszek részt szuperkalandokban, csak vele? Évi bazdmeg, ettől nem a személyiséged fogod elveszíteni, ne ijedjél már meg, ez pusztán annyi, hogy ami vagy, azt most mind vele tudod megélni, gratulálok!! Nyugimár.

Szóval kicsit furcsa ez az állapot, nem sok dolgot tudok kezdeni magammal, de mondjuk biciklizni még tudok egyedül is, mélázni még tudok egyedül is, zenét hallgatni még tudok egyedül is, előbbutóbb csak lesznek értelmes gondolataim / heti programjaim / dolgaim magamtól is vagy ilyesmi.

Ja igen, az egészből azt akartam kihozni, csak túl ostobánszétesett vagyok jelenleg hozzá, hogy eddigi hiedelmünkkel ellentétben nem az alapján bánnak velünk emberek valahogy, hogy milyenek vagyunk, hanem hogy mit mondunk nekik, hogyan bánjanak velünk. Bármit mondasz bárkinek, hogy bánjon veled, úgy fog veled bánni. Ez egy fontos és komoly elmélet, ami nem illik a jelenlegi offságomhoz, majd egyszer tovább gondolom.

*ez egyébként ennek a postnak az összeszedettségén is látszik

még a legparanoiásabb kollégám szerint sem esélyes, hogy a közeljövőben megöljön egy pszichopata.

tegnap a Juli megtalálta a Világ Legjobb Sorozatát, elkezdtem nézni és másfél résznél abbahagytam, csak azért, hogy két hét múlvától kezdve együtt tudjuk nézni az elejéről. 

(És ezt nem is érzem annyira nagy lemondásnak.)

Van valami egyszerre nagyon jó és egyszerre nagyon furcsa ebben, hogy elképesztően el tudok fáradni attól, hogy vele vagyok. Olyan nagyon sok és olyan nagyon új energiák vannak köztünk, hogy miközben az egész nyugis, békés, boldog, szeretetteli és természetes, mégis, olyan kifárasztó, mintha egy csillag születne köztünk.

Gondolom valószínű azért, mert egy csillag születik köztünk.

Ja igen, egyelőre nem haltam meg, jéjjjj. :D

a halálfélelem megtapasztalása.

Évi nagyon büszke lesz rám, mindig azt mondja, hogy túl vakmerő vagyok, mostantól esélyes, hogy olyan leszek, mint a Nyuszi, mikor eltévedt a nagy sötét erdőben.

Szóval ha meghalok, akkor az alábbiak nagyon fontosak:

1. teljes és tökéletes felelősséget vállalok a halálomért. 

2. azt hiszem, hogy nagyon klassz és fantasztikus életem volt és noha sajnálom, hogy nem nézhettük meg, mi jött volna most, (de csak mert szerintem most jött volna a legizgibb rész), mégis elfogadom, hogy ez elsősorban a lelkem döntése.

3. szeretnék hatalmas köszönetet mondani a családomnak, amiért mindezt lehetővé tették, és a barátaimnak, akik az életemet beragyogták. Anyának és Apának üzenem, hogy mérhetetlenül hálás vagyok nekik, nagyon szeretem őket és csodálatos szülők voltak, akiknél jobbat kívánni sem lehetett volna és találkozni fogunk és mindig itt leszek velük, ha szeretnék.

4. mindannyian olvassátok el a beszélgetések istennelt és a profi lúzert. :D

5. ha szeretnétek valamit tőlem, akkor szóljatok és jövök. (Sosem kell elbúcsúznod. Elég, ha elköszönsz. - ez a halálra is igaz.)

6. puszi, majd találkozunk, szeretlek mindannyiótokat.

7. és nyugi, valószínű csak nem öl meg senki.

É: És akkor álmomban megpróbáltam felhívni Á.t...

B: Ki az az Á.?

É: A szerelmem.

B: Éppen a négy és hatéves húgaimmal vagyok fodrásznál, csak most kijöttem az utcára beszélni veled, de komolyan mondom, ezt a beszélgetést akár bent is folyhatnám velük, az előbb ők is pont ugyanezt a kifejezést használták. 

nem is tudom, mikor volt olyan utoljára, hogy visszaszámoltam, hogy már csak hány óra, amíg látomvégre.

Hat nem fura, hogy mindenben, de mindenben van lemondas.

Es amikor azt hiszed, semmirol nem mondasz le, akkor mondtal epp le a legnagyobb dologrol.

mert annyit hallgatták a rinyálásomat arról, hogy 

a, a világ legjobb könyve a profi lúzer, de 

b, nem merem kölcsön adni senkinek, mert alig lehet megszerezni, nem kapható könyvesboltban és soha nem kapom vissza, annyira jó

hogy az Edem és a Kata is megvették. 

Hogy lehetnek ennyire édesek? :D

biztos vagyok benne, hogy semmi ahhoz képest, amikor tutibiztos vagy abban, hogy ezzel az emberrel szeretnéd eltölteni a következő 63 évet. 

- Szóval képzeld, úgy tűnik, hogy hirtelen minden, amire vágytam, valóra válik.

- Neeeee, akkor meg fogsz halni!!!

Olyan érdekes, hogy egyre kevesebb barátom van, de akik vannak, azok viszont egyre értékesebbek. 

Asszem öregszem. :D

Mert korábban mindig igényeltem azt, hogy sok vélemény, sok ember legyen az életemben, most meg azt igénylem, hogy az a néhány ember legyen benne, akikkel egyszerre mindent a legjobban szeretek csinálni. Mert velük szeretek sörözni, és bulizni, és komolyan beszélgetni, és csajosan találkozni, és közösen házibulizni, és főzni, és bokira menni, és inspirálódni, és ünnepelni, és komoly dolgokról beszélni, és fesztiválozni, és kettesével találkozni, és moziba menni, és balatonra menni, és utazni. 

Igazából lehet, hogy csak hatalmas mázlista vagyok, hogy valahogy összeállt ez az egész, hogy mindent velük jó csinálni, de nem tudok eltekinteni a ténytől, hogy egyébként 95%-ban ők mind olyan emberek, akikkel 8-15 évet töltöttünk már el együtt és ezért nem kizárt, hogy tulajdonképp mégis a legrégebbi barátaink lesznek a legjobb barátaink eventually.

lehet például az, amikor néha, minden ok nélkül, anélkül, hogy a közeledben lenne, elkezded az illatát érezni az orrodban.

Mondjuk ezen nem kéne nagyon meglepődnöm. Ha elmész a szerelmeddel a margitszigetre futni, futtok egy kört az öt fokban, majd leültök egy padra és másfél órán át csókolóztok satöbbi izzadt ruhákban, öt fokban, akkor magadra vess, ha utána lebetegszel. És NAGYON magadra vess, ha azt gondolod, hogy nem érte meg (hát hogyne érte volna meg).

és valamiért az iiiiiszonyű fontos dolgok történésekor a remek reakcióm az, hogy lefagyok. Tudom, hogy fel kell dolgoznom az eseményeket, de annyira gyorsan annyira sok annyira nagy dolog történik, hogy nem tudok egyszerűen agyilag kapcsolni.

ilyenkor az általános stratégiám, hogy ülök nyugalomban / bezárt tigrisként tíz méteren mászkálok fel-alá és várom, hogy az agyam felfogja az eseményeket. De ezt most így szó szerint értem. :D Nem tudok mást csinálni, mint türelmesen üldögélve / hiperaktívan rohangászva várom, hogy sikerüljön felfognom a dolgokat és tudjak velük kezdeni valamit. (Ezt csináltam pl a teljes november folyamán is nyugodtan üldögélve, meg mikor felvettek a molba fel és alá rohangálva.)

És ilyenkor azért hogy mégiscsak valamit csináljak, meg a múltból tanuljak, meg a jövőre felkészüljek, meg kicsit magammal együtt érezzek, a blogomat szoktam olvasgatni és noha előbb-utóbb ez a bölcsesség táptalaja lesz, de előtte inkább kb olyan reakcióim vannak, mint erre a postra az, hogy "hú baaaazddmeg, ez egy para hét volt.....!"

- egyelőre még jól szórakozom a helyzeten

- ilyen még úgysem volt soha, vagy max a mammutok idején, arra meg már rég nem emlékszem

- meg amúgy nem árt egy kis pihi

- illetve elég nagy mértékben szánalmas is, ergó nagyon nevetek magamon

- és tudom, hogy úgyse tart sokáig

de tény, hogy már két napja vagyok abban a klasszik zizzent lány helyzetben, mikor nem csinálsz semmit, mert otthon ülve szexésnewyorkot nézve várod, hogy hátha találkozni akar veled a fiú (dolgozni értelmeset csinálni közben nem tudsz) és ha csinálnál valamit és közben találná ki, hogy találkozni akar veled, akkor tuti megőrülnél, hogy csináltál valamit, te, te, te futóbolond. 

(hú amúgy de elmennék egy kispál koncertre.)

hogy imádni valakit szinte alig különbözik a szenvedni valaki miattól.

És nekem nem volt ilyen csillióbillió éve, mint most, hogy annyira szeretnék valakivel lenni, akivel előtte találkoztam pénteken és szombaton és vasárnap is, hogy konkrétan rosszul érezzem magam, amiért nem vele vagyok és ne legyek semmire sem képes magamban és magamtól és egészen depresszív legyek és főleg azon filózzak, hogy hiányzik. Katasztrófa, komolyan. És hát mit tegyünk, ma ezt érezzük, oké, akkor enjoy darling, de én nem nagyon szeretném, hogy ez nagyon sokáig tartson. Szeretem élni az életemet, szeretek sok dolgot csinálni és kreatívnak lenni...

... de most telefonáltunk két órát (mennyit?! :D) és az van, hogy ez a dolog totál megéri az összes esetleges rossz érzést vagy hiányt, mert fantasztikus. :)

mi történik általában?

hogy iszonyúan örülök, ha a fiúnak van élete és ezért hetente kétszer vagy háromszor akar találkozni.

mi történik most?

hogy minden nap akarok vele találkozni, sőt igyekszem mindent úgy alakítani, hogy tudjak vele találkozni, hogy prioritásban lenyom mindent (igen még a startupokat is) és mindenkit (igen még a családomat is), hogy még úgy is intézem, hogy minden nap találkozzunk. Úgy érzem magam, hogy találkozunk, puff, kiesek a téridőből, de tényleg, lehet az a metró, az ikea, az északi sark, fogalmam sincs, mert ahogy vele vagyok, hirtelen egy olyan világba csöppenek, amiben csak ő van és csak én vagyok és halálosan mindegy nekem, hogy mit csinálunk vele, egy percig nem aggódok soha, hogy miről fogunk beszélni, hogy kínos csend lesz vagy kifogyunk a témákból. Sőt, minden érdekel vele kapcsolatban, az ilyen nagyon pici lényegtelen részletek is és mindent el akarok neki mondani, még a munkám részleteit is, mindenről kíváncsi vagyok, mit gondol és mindent meg akarok vele osztani és soha nem jutok semmilyen sztorinak sem a végére, mert mindenről új asszociációk jutnak az eszembe mellette. És mivel mindennek szeretném, hogy a részese legyen és mindenről szeretném, hogy tudjon, de összevissza ugrálunk és elveszítjük a fonalat, ezért a tegnap elkezdett sztorit a hétvégéről gyanús, hogy 10 év múlva fogom befejezni neki.

namindegy hát ráérünk.

annál jobban leesik az állam és annál nagyobb óriásmázlistának érzem magamat, hát hogyan lehetek ennyire szerencsés, hogy ezzel a világ legfantasztikusabb, legklasszabb, legcsodálatosabb fiújával járhatok...? 

az egy nyári rét, egy meleg kánikulai napon, gyógynövények illatával a levegőben, kicsit száraz-kicsit szúrós, igazi magyar bokrokkal és növényekkel és mellette pedig egy tóval.

nagyon nehéz nem szomorúnak lennem

amikor valaki félelemből nem próbál meg valamit

mert egyszer már sérült és vesztett

és ő nem kockáztat soha többet

és azt nézi, hogy mennyi veszhet, ha megpróbálja és nem sikerül

és nem is merem tőle megkérdezni, arra gondolt e már

hogy mit veszít, ha nem próbálja meg egyáltalán

"Egyébként nem jutott még eszedbe, így tudván a zombiapokalipszis fókuszomat, hogy a körmeid erőssége igenis szerepet játszott abban, hogy veled akarok lenni? Mit gondolsz, miért futni hívtalak el először?"

:D

hogy a kapcsolatokban én mindig lemaradva szoktam lenni. Szóval például általános jelenség, hogy mondjuk pár hete járok egy fiúval, de a fejemben szinglinek gondolom magam. Vagy hogy már elfogadom, hogy járunk, de állandóan menekülési kényszerem van vagy zavar, ha túlságosan tervez vagy komolyan vesz. Na és most meg pont teljesen fordítva van:

még nem is találkoztam vele, de úgy éreztem, hogy ismerem.

még meg sem csókolt, de úgy éreztem, hogy járunk.

még nem is voltam benne biztos, hogy járunk*, de le kellett állítanom magam néha, mikor a helyzethez nem illően túl komoly dolgokat akartam mondani.

* tudom, vérlázítóan idegesítő gyerekes vagyok ezekkel a szavakkal

hogy ők tuti nem járnának velem.

Ezek főleg olyan emberek, akik a fiú barátaim és végigkövették már egy-két kapcsolatomat és látták azt a sok epic failt, hisztit, kiborulást, rossz kezelést és konfliktust, amit produkáltam.

És nagyon furcsa, mert mondjuk nem vagyok róla meggyőződve, hogy járnánk az Á.val, mégis úgy érzem magam mellette, mintha a világ legjobb barátnője lennék. De a szónak nem abban az értelmében, hogy megpróbálok jól csinálni dolgokat vagy figyelek arra, hogy jól csináljak dolgokat, hanem mert mellette ez egyszerűen annyira természetes és könnyű, csak néha ráeszmélek, hogy hoppá, ezt nem is várnák tőlem, akik ismernek.

Például nekem mindig óriás nehézséget okoz a srác büszkeségét magasra emelni és ott tartani és ezen rendszeresen elbukok és ezt rendszeresen jelzik is nekem azok a kedves barátaim, akik fontosnak tartják ilyen módon emelni személyiségfejlődésemet (igen, ez a Sandi). Nála meg csomószor meglepődök magamon, mert ilyen elképesztően kedves dolgokat írok, semmi extrákat, ami mögött az van, hogy egy 600 méter magas piedesztálon van a fejemben. De ez nem azért van, mert tanultam a hibáimból :D (bár megjegyzem az se ártana), hanem mert tényleg nagyon tisztelem vagy szeretem vagy becsülöm vagy magasztalom vagy nemtommi őt. És ez pedig egészen hihetetlen, mert esküszöm semmi extra nincs benne, de komolyan, semmi, egy full átlagos ember mint bárki más, meg nem is tartom olyan extrának, csak egész egyszerűen ezt hozza ki belőlem, mert úgy amúgy egyébként ennyire fantasztikus, ha leszámítjuk, hogy tökéletesen átlagos. Vagy egyszerűen csak egy olyan valaki, akit elképesztően könnyű látni, mert kb annyira fényes, mint a Pollux.

És amúgy, ha belegondolok, hogy ez igazából miért van bennem, akkor asszem tudnék okokat mondani, például hogy imádom, hogy pont azokban a dolgokban határozott, amikben kell; hogy ismeri és elfogadja magát és van öniróniája; hogy ennyi idő alatt full megismert és elfogad olyannak, amilyen vagyok, sőt szórakozik azokon a tulajdonságaimon, amikben mások vagyunk; hogy nem olvasta a Harry Pottert (ezt most már azonnal megkérdezem :D), viszont elolvassa a kedvemért és velem J, vagy hogy egyszerűen megdöbbentően jó ember, deee azt hiszem, alapvetően mégiscsak azért van, mert pont annyira fényes, mint a Pollux, mikor született.

É: Hát szerintem mindig azt csináld, amit szeretnél.

Á: Ne mondd embereknek, hogy azt csináljanak, amit szeretnének.

É: Miért nem?

Á: Nem ismered őket, nem tudod, mit és hogy akarnak, felhasználhatják ellened.

É: Ugyan már. Please. Szerintem akkor is azt csináld, amit szeretnél.

Á: Ne mondd ezt!

É: Miért, mit csinálnál, ha azt csinálnád, amit szeretnél?

Á: Megcsókolnálak.

É: *lefagy, a levegő megáll, a pillanat meghasad

Á: Mondd ki még egyszer.

É: nem tud semmit sem kimondani

Á: Gyere közelebb és mondd még egyszer, hogy azt csináljak, amit szeretnék. *közelebb húzódik, közelebb hajol

É:………mindig azt csináld, amit szeretnél.

(scene)

- Csak fontossági sorrendet kell felállítanod. És ne ámítsd magad azzal, hogy mindenre van időd. :)

- Najó.. :D Akkor segíts, ha ilyen okos vagy.. Mi a fontossági sorrendem?

- Ha a segítségemet kéred, el kell fogadnod, amit mondok. Hinned kell benne, különben nincs értelme. Tehát az első szabály: a legfontosabb én vagyok. :)

mondta a fiú, akivel még semmi sem történt köztünk.

de nem viccelek, tényleg nem borultam ki tőle és ez nagyon meglepő.

"tele van veled az internet" - írta tegnap, megijedtem, hogy a végén megtalálja ezt a blogot is, ezért ma rákerestem magamra a google-ben és az elmúlt 10 évben tényleg nulla privacyt sikerült bevinnem az életembe, ugyanis ha valakit tényleg érdekel, ezeket lehet megtalálni csak a nevem alapján:

- mit gondolok értéknek, igaznak az életből, abszolút életvallomásaim, a sikerről alkotott elképzelésem (pinterest likes :D )

- hol tanultam, mi a hobbim, a startupos blogom, a budapestes blogom, mi szeretnék lenni (bemutatkozó prezim)

- milyen lakberendezési ötletek tetszenek (houzz)

- milyen zenét hallgatok (youtube account)

- melyik esettanulmány versenyt nyertem meg és kivel (estiem kiadvány)

- az életem fontos személyei, a barátaim, a családom, az utazásaim, és a pillanatok, amik tetszettek (instagram képek)

Szóval ha valaki emellett megszerzi még a tumblremet meg ezt a blogot, full fölösleges lesz velem egyáltalán megismerkednie.

hát ilyen is elképesztően rég történt velem. Tegnap valami megrendített egy buli kellős közepén és egyedül akartam lenni és telefonálni akartam és mi történt? Felhívtam az Árpit és vele beszéltem 20 percet. 

Nem a bencét. Nem valami random exet. Nem egy barátomat, hanem a srácot, akivel életemben először aznap találkoztam és a találkozás kicsit sem segített abban, hogy konkrétabban tudjam megfogalmazni, amit érzek, mert még mindig ugyanazt érzem, mint eddig: nem a személyiségjegyei és megnyilvánulásai érdekelnek, nem ezeket látom, nem tudok ezeken leragadni. Értelmetlennek tűnne például leírnom, hogy milyen embernek látom őt, kb olyan értelmetlen, mintha elkezdeném leírni, hogy milyen személyiség a juli vagy az anya. Kb az rá a belső reakcióm, hogy 'mivan?!' - hogy ez tényleg makes no sense. Pedig általában (eddig mindig máskor) ezt szoktam csinálni. Viszont az, hogy éjszaka elmeséljek neki egy totál mély dolgot, az egészen kézenfekvőnek tűnt. 

Elég fura vagyok.

Namindegy, hagyjuk.

- nafigyu. megcsinálhatjátok az egyik kedvenc ötleteteket és mivel kis nyomik vagytok, segítek

- először is megkapjátok egymást, hogy együtt csináljátok. Támogassátok egymást, segítsétek egymást, motiváljátok, inspiráljátok, tiszteljétek egymást. 

- aztán küldök nektek egy mentort / főnököt, aki már csomó nemzetközi terjeszkedést csinált, jól látja a dolgokat, folyamatosan pushol, követel, hetente megbeszél veletek, eredményt vár el, nem ígér csillagokat, de nem fog átvágni titeket. Tökéletesen szabad kezet ad mindenben, mindent rátok bíz és hagyja, hogy kibontakozzatok, ahogy csak szeretnétek.

- kaptok pénzt, najó, nem pénzt, de befektetőket, akik viszont adnak pénzt és majdhogynem versenyeznek, hogy befektethessenek az ötletetekbe

- kaptok lehetőséget arra, hogy ebből megéljetek, amíg nem tudtok megélni belőle, addig pedig kaptok sok kis okésan fizető melót

Hát mennyire cuki? :) :) Köszönjük szépen univerzum!!!!! Puszilunk igyekszünk!! Gergi&Lenke

B: ezazzz ebből is jól jöttem ki... juhhhuuu

É: nálam mindenből jól jössz ki

B: fujj már
legyél hozzám őszinte
ne amerikai
LE AZ AMERIKAI ÉVIVEL!

J: Mert tudod, ha például valahonnan kirúgnak, akkor az nem azt jelenti, hogy nem vagy jó, hanem hogy valójában már nem akartál ott dolgozni. És ez egy könyvben is van és tudod melyik könyvben?

É (felcsillanó szemmel): A profi lúzerben?

J: Neeeem, a beszélgetések istennelben.

:D

hogy a családom elképesztően bénának tart engem az, hogy egy csomó terhet levesznek a vállamról. 

Fél 11, otthon.

É: Sziia Andris, ne haragudj, hogy felébresztelek, de kiállnál a Dínóval, mert mi Anyával nem tudtunk?

A (ébredezik): Mmm.. miért nem?

É: Mert nem tudta előrébb húzni az ülést.

A (morog): De ott van jobb oldalt a fogantyú.

É: Ööö.. akkor álljak én ki vele?

A (átgondolja a dolgot): Mindjárt megyek.

a jövő heti naptáramat, de nem kellett volna.

izgulok.

mennem kell.

be kell ugranom a magikbe a talizmánhoz.

nincs jobb, mint a nagy szombati reggelik.

abba fogom hagyni a random lelkesedést dolgok iránt. tudjátok mit, inkább nem is. 

tegnap egy nagyon durva ajándékot hozott nekünk az univerzum.

mindjárt tavasz.

vajon fogok motorozni tavasszal? nincs ennél nagyobb kérdés.

hogy valaki olyan legyen a főszereplő, akit nem is ismerek, de tudom róla, hogy ő az. 

nem ő a világ leghelyesebb fiúja

nem érzem, hogy végletesen oda lenne értem

nem ő a világ legjobb fej embere

nincs benne a vicces emberek top10-es listámban

nem igazán spontán

nem annyira olyan, mint én

nem blogger nem író nem startupper nem életművész

nem vár túl sokat a holnaptől

mégis, valamiért annyira különleges nekem.

Még sose féltem ennyire egy találkozás előtt sem. Nem tudom, hogy mennyire faszság ez, mindenesetre valamiért azt érzem, hogy amint meglátom, azonnal meg fogom szeretni (ha még nem szeretném) és miközben a lelkem mélyén az az iszonyú erős meggyőződés él, hogy ’még soha senki mellett nem voltál annyira ÖNMAGAD, mint mellette leszel’ – és ez azért eléggé megnyugtató –, mégis egy részem elképesztően retteg, mert valószínűleg amint meglátom őt, sérülékeny leszek. És hát a sérülékenységi skálámon ügyesen haladtam mostanában, de tényleg az az érzésem, hogy vele egy találkozás és el leszek veszve és ha ő ezt nem így fogja látni, akkor egy találkozás után fog összetörni a szivem.

Basszus, ez annyira nem jellemző rám és istenem, bárcsak mondhatnám, hogy ez most egy furcsa bemesélés magamnak, de basszus ez egy kibaszott intuíció akurvaéletbe.

• jaj hát mi ismerjük egymást!

• ő erre még nem jött rá

• holnap valószínű ő is rájön

*meaning tuti igaz

hogy február 19 az international lost day.

ha idén kihagytátok, jövőre ne felejtsetek el minden lehetséges módon lostolni.

Mivel az intuícióim valutája most jó magasra felértékelődött (haha), ezért különösen nagy hangsúlyt kapnak a belső megérzéseim és ezért napok óta próbálom értelmezni, hogy mi a fene lehet az érzés ezzel a fiúval kapcsolatban. Mert olyan, mintha róla már nem is megérzéseim lennének, csak úgy tudnám a dolgokat, hogy milyen ember meg ilyenek. Viszont emellett van egy érzés, sem nem pozitív, sem nem negatív és az istennek sem bíírtam megfejteni, de most rájöttem, és ez meg az, hogy jaj, hello, hát én ismerem ezt a fiút.