6. fejezet

Szerintem elég szarul lehet szegénykém, de egyrészt remek volt a találkozó (szórakoztató és nem megrázó), másrészt győzedelmes (akkor és úgy távoztam, ahogy csak kellett és éreztem, ahogy süt belőlem a harmónia és ő ugye mindig remek tesztalanya annak, hogy valójában hogy vagyok), harmadrészt hallottam a fejében a "huh, hogy tudtam járni vele" gondolatokat, de nem zavartak cseppet sem; negyedrészt nem éreztem és nem is érzem, hogy az én felelősségem lenne az ő élete vagy gondoskodnom kéne róla; ötödrészt vicces volt, mert a járásáról vettem észre, amikor kiment a szaunából (nem a fejéről, nem a testéről és nem a kisugárzásáról, a JÁRÁSÁRÓL basszus :D) hatodrészt pedig, és ez a legfontosabb, nála a kissé zavaros-kanyargós-furcsa utak is tutifix jó helyre vezetnek (nagyon érdekes, hogy egyszerre látom a negatív tulajdonságait, de a saját szeretetemen keresztül, amely totálisan független tőle, a tetteitől és a cselekménytől, ellenben folyamatosan látom általa őt).

Azt kívánom, hogy könnyen megoldható legyen a vállalati menzákról megmaradt kaják odaadása annak, aki éhes.

minden fiú, aki velem kezd járni, hirtelen vágyat érez arra, hogy külföldi menő munkahelyen dolgozzon (egyeseknek dublin, másoknak berlin a gumicsontja) és/vagy/majd startup céget alapítson.

Álláspontunk:

1. ez a látszat ellenére nem azért van, mert tőlem menekülnek, hanem mert hirtelen ki akarnak teljesedni.

2. régebben beparáztam a külföldtől (lásd egy évvel ezelőtt), ma viszont eléggé támogatom. Max megyek én is.

3. úgy látszik, nem kell tartanom attól, hogy nem lesz menő férjem. Csak ugye az ok-okozati viszony a lényeg: ha jelen megfigyelésem valid, akkor nem azért megyek hozzá, mert sikeres, hanem azért lesz sikeres, mert én mentem hozzá, mármint a szónak nem abban az értelmében, hogy ez önmagában siker :D, hanem hogy hirtelen meglegyinti az inspiráció szele.

4. na azért elég lesz az egoboostból.

Úgy döntöttem, önként és dalolva, minden nyomás és elvárás nélkül, teljesen és tökéletesen egyedül*, hogy nem megyek el az áronnal őszölni ausztriába, mert ennél sokkal többet jelen nekem a Srác, és nem akarom kavarni a helyzetet sem azzal, hogy elmondom, szarul esik neki és nem enged el; sem pedig azzal, hogy elmondom, szarul esik neki, elenged, de belül őrli, később meg majd isszuk a levét.

Az a jó ebben a döntésben - már azon túl, hogy ez a jó döntés -, hogy ezt csak akkor lehetett meghozni, ha teljes szívemből hittem benne, tényleg ezt akartam, nem maradt bennem tüske és érvként előkerült az is, hogy "és amúgy is, töltsek nélküle 4 napot?!". Ráadásul titokban, anélkül, hogy ő egyáltalán tudna róla, hogy mennyire őt választottam. Annak az esélye, hogy ezek mind együttállva megjelennek bennem, őszintén szólva tízes skálán hármas volt, de megjelentek, és ennek irtóra és irtó meglepődve örülök és egy kicsit büszke is vagyok magamra, még ha nincs is miért.

* 8 kollégám véleményének kikérésével

Ma arra jöttem rá, hogy ha szólnék a Jocinak, hogy megyek gymbe, akkor lehet ő is eljönne velem gymbe. 

- Mi az?

- Azon gondolkozom, hogy vajon mennyire erősek a megérzéseid.

- Nekem nincsenek megérzéseim.

...

Mekkorakamuuu!!! 

A Srác nem tudom, hogy csinálja, de valószínűleg tudat alatt nemcsak teljesen pontosan érzi, hogy valójában mit szeretnék (függetlenül attól, mit mondok, hogy mit szeretnék), de aztán a lehető leghatékonyabban használja is fel az infot.

Példa1. Hívtam tegnap bulizni, de igazából annyira nem akartam, hogy jöjjön, mert volt esélye, hogy csajbuli lesz. Azt mondta, á, nincs kedve, inkább otthon marad. Következmény: egész este ő járt a fejemben.

Példa2. Kezdetben tett olyasféle célzásokat, hogy nem bánja, ha szinte minden nap találkozunk, persze nagyon finoman, erre persze nekem a belső reakcióm a gondolatban kilométerre sprinteléssel vegyes 'héééhóó álljunk csak meg' volt. Csodák csodája, a hétköznapjaimat és a vasárnapom első felét meghagyta nekem szinte teljesen, totálisan szabadjára engedett és soha nem hallottam a szájából előző pasijaim kedvenc legyélmárvelem-gyerebeavárosba-netalálkozzmásokkal gumicsontját. Következmény: MEGVESZEK érte és azért, hogy találkozzak vele; hétvégéket akarok vele tölteni; le fogom mondani az Áronos hétvégémet miatta; ő az elsőszámú programszervezési prioritásom; nonstop kettőnknek találok ki programokat; és neki kis ajándékötleteket; meg akarom lepni; külföldre szeretnék menni vele; a vasárnapok egy részét is feláldoznám érte; sőt már az is megfordult a fejemben, hogy ilyenkor jöhetne velem a családi ebédekre. 

Példa nélküli teljesítmények, hölgyekurak, példa nélküliek.

Na holnap fog eljönni az a pillanat, hogy most már tényleg beszélnem kell vele, mert tudom, hogy sokkal közelebb hozna minket és kell, de fogalmam sincs egyelőre, hogy mit mondjak, ezért speach készül. 

Először is, mik zavarnak?

1. furcsán rendszeresen megy az életünk. Egy hónap alatt totál kiveszett belőle a spontaneitás már abból a szempontból, hogy hétvégén együtt vagyunk, hétközben meg kb szerdán. Vágyok arra, hogy random vágyjunk egymásra és ezért random pillanatokban találkozzunk, ne szabályszerűen. Félek attól, hogy ebben a kapcsolatban már most sincs egy fikarcnyi szenvedély sem. Ezt mondjuk nem tudom vele megbeszélni, de megtehetem, hogy ha vele akarok lenni, akkor azt abban a pillanatban jelzem és nemes egyszerűséggel vele leszek. (Mental note.)

2. Nem tudom, ő hogy érzi magát mellettem és vágyik e valamire. Ezt megkérdezhetem, de csak nagyon trükkösen, mert ha direktbe kérdezek rá, azt fogja mondani, minden oké, nem vágyik semmire.

3. Zavar, hogy: 

- kicsit intimitásmegölő bizalmatlanságot érzek néha benne

- nem ölel át álmomban

- nem alszunk sokat együtt amúgy sem

- nem akar nálam aludni (hú, ez jó, erre rákérdezhetek, egyik napirendipont)

- úgy érzem, mintha nem vágynánk arra úgy igazán, hogy együtt legyünk. Na asszem ez az, ami tök jól kifejezi az egészet és ezt kell megbeszélnem vele. 

Mintha nem vágynánk arra, hogy együtt legyünk; ezt abból érzem, hogy pl kevés hétköznapot vagyunk együtt, keveset alszunk együtt, nem alszik ő nálam - és ezért igazából kiváncsi vagyok, ő hogy van ezzel - mert nekem igazából az oké, ha lassan-lassan fejlődik ez az egész, de ha tehetek valamit, amivel neki jobb, akkor annak örülök (és ő nekem azt teheti, hogy kicsit jobban összebújva alszunk). 

Remek, ez így pont elég lesz indítónak.

Sajnos a dolgok, amiket szeretnemimádnom kéne, csak idegesítenek. Mindig ugyanúgy szól bele a telefonba, ugyanaz a hangsúly, hellóósziia, de legjobban, hogy soha nem csinál semmit. Az elmúlt hónap hétköznapjainak délutánjaiba-estéibe egyetlen sportnak / baráti találkozónak / könyvtárazásnak sem sikerült beférkőznie és nekem ez annyira fura. És idegesítő.

De tökmindegy, nem érdekel, én már annyira feladtam ezt az egész szart, mert most nézzétek.

1. szívesen összejönnék exekkel, de minek.

2. szívesen összejönnék már ismert barátokkal, de tabuk.

3. ha valakinek véletlenül nincs dilije, annak van a legnagyobb

4. gondolom mindenki idegesítene valamennyire, tuti velem van a baj, nem a másikkal. És azért menő lenne nem elbasznom.

Az van, hogy én most ha kell, vasvillával lökdösöm át magam az első fél éven és csinálok mindent remekül, nem úgy, mint szerencsétlen bencénél meg ákosnál, mert egyszerűen kiváncsi vagyok rá, hogy mi lesz, ha valakit megszeretek és úgy szeretek meg, hogy előtte nem törtem szét őt teljesen, miközben még nem szerettem. Mert hát én ilyen vagyok, nem szeretek fiúkat csak úgy meg és amíg nem szeretem, addig túráztatom őket és ez eddig kivétel nélkül nagy negatív galibát okozott. Egyszerűen kiváncsi vagyok, mi lenne most enélkül, ezért hisztizni lehet, de jó barátnőnek lenni kötelező.

1. kedves kicsi lélek, hálás vagyok, hogy megtisztelsz azzal, hogy pont engem (minket) választottál, hogy közénk pottyanj.

2. a világ jó, barátságos, meleg játszótér, remek emberekkel találkozhatsz benne. Nem kell tartanod semmitől se, nem eshet bajod és nem veszíthetsz.

3. látlak és hiszek benned. Mindig azt csinál(hato)d, amit szeretnél.

Egyébként jobban belegondolva ezek igazából minden kapcsolat alapelvei.

hogy órák óta big bang theoryt nézek, hogy lássam a sok hülyét és ne legyek annyira dühös rá.

Mostantól soha, semmilyen körülmények között nem szabad elhalasztanom a blog írást, mert különben szuperhisztis leszek, aminek mindenki megissza a levét, de legjobban én.

Szóval elkezdenek azért kiderülni a dolgok, főleg hogy én meg rendkívüli kíváncsisággal vizslatom őket. 

Az első hárommal még nem is lett volna baj amúgy. Sőt, mikor kiderülvén rájöttem, hogy a Srác egy freak*, én kifejezetten megörültem neki. Mintha jobban megismertem volna és közben ráadásul megértettem volna, hogy azok a dolgok, amiket picit éreztem benne és furák voltak, hát, tényleg ott vannak és legalább tudom, hogy miért.

Aztán sajnos annyi történt, hogy este külön aludtunk és reggel úgy ébresztett, hogy "keljünk fel, Évi", semmi puszi, ölelés, simi, jóreggelt bugyulu, hanem kész, ennyi, keljünk fel, mindez megfejelve egy külön takaró alatt kb alig összebújva töltött éjszakával, na én azóta kivagyok rajta pedig már este 6 van, de egyszerűen annyira elbaszta az egész napomat, úgy éreztem magam, mint egy macska, aki felborzolt szőrű domborított háttal fúj. 

És azóta is.

És persze nem beszéltem vele, mert amúgy egyébként reggel 6kor keltünk és azt gondoltam, hisztisen, fújva és félig azért aludva talán nem a legmegfelelőbb pillanat lefolytatni egy ilyen kapcsolati beszélgetést (meg hát amúgy is, minek beszélgetni egymással :D), de azt hiszem, nem ártana majd.

Igazából az egésznek annyi talán a lényege összefoglalva, hogy egy kapcsolatot elkezdeni annyira nehéz, és mondhat bárki bármit, hogy ez ilyen-olyan jó korszak, de őszintén szólva én utálom a kapcsolatok első 3-5 hónapját, az az egyik legkevésbé menő részük, és jó oké vannak jó részeik is, de alapvetően tökmindegy, mennyire illetek össze valakivel, mennyire ügyesek és okosak vagytok, az eleje az egy fos.

* 1. csak gumival szexel, töksokáig, nemtom, hónapokig.

2. a leghosszabb kapcsolata 5 hónapos volt.

3. tiszta szabálykövető rigorózus, enyhén kontrollmániás. van benne egy csepp (... :D) sheldon.

szitu: magik chill est. Mindenki elvan. Csengő cseng. 

én (kiabálok): tud valaki arról, hogy valaki jött?

válasz nincs.

kimegyek, kinyitom, az ajtóban ötödik lakótársunk, bence.

bemegyünk a konyhába, Évi épp szőlőt mos.

Évi bencének: ó te jó ég, úristen, annyira jó, hogy te vagy!

én: te is megijedtél?

Évi: aha!!

én: te mit gondoltál, ki lesz?

Évi: L. (aktuális pasija) vagy H. (expasija). Te?

én: a Srác (aktuális pasi). ... szerinted mennyire normális, hogy ha cseng az ajtó, mindketten megrémülünk, hogy a barátaink vagy exbarátaink állnak előtte?

Évi: hát, szerintem ez egy reális félelem. :D

majd visszamentünk sorozatot nézni.

"teljesen lehetetlen, de szerintem nekem sikerülni fog."

és ez minden szerénytelenség nélkül így van.

ma délután három papírt is tanúztam Kekének

a végén már kitöltötte az adataimat

én meg úgy éreztem magam, mint egy vezérigazgató

hogy csak szignózni kell

Az agyam az ilyen válogatott faszságokat tol nonstop, ilyeneket, hogy:

"Pff, nem valami nagy köztünk a szenvedély."

"Nem tudom, miért nem lehet olyat, hogy egy emberrel járok, közben meg egy másikkal szexelek."

"Több időt töltenék vele szívesen, ez így kurvára nem elég. Miért nem vagyunk olyan természetesen nonstop egymás életében?"

"Lehetséges, hogy nem volt még komolyabb kapcsolata? Már csomót puhatolóztam és még senkivel sem lakott együtt, vajon miért?"

"Nem mindig tudok vele mindenről beszélgetni, ajjaj. Nem fogjuk így nagyon megunni egymást?"

"Nem kéne mellette azonnal megnyugodnom, felvidulnom, felélénkülnöm, blablabla?"

"Nem kéne állandóan rá gondolnom és minden találkozót úgy várnom, mint a messiást?"

satöbbi.

Ezzel szemben a megérzéseim egyértelmű véleménye az, hogy "nyugi, jó lesz ez, türelem, tornaterem, adj neki időt, időre van szüksége."

És mindig a megérzéseimnek van igazuk, a többiek csak kárálnak.

van meleg tej

ami mindig nagyon jó.

Valamiért minden egyes kapcsolat kezdetén napra pontosan 3 hét után kezdek el berezelni és kezdem totálisan elveszteni minden motivációm és lelkesedésem. 

Nem tudom, miért van ez, lehet, hogy ekkorra ismerem meg eléggé a srácot, hogy ekkorra már kezdem látni a rosszat, de még nem szerettem meg eléggé ahhoz, hogy lássam a jót is teljes egészében vagy mert kapok egy kis ízelítőt a páros életből és úgy érzem, akár elég is lehet.

Most ezt felfoghatnám sokféleképpen.

a, égi jelként (nem ő az igazi)

b, saját nyomiságom tanúságaképp (kinek mi a fogyatéka, mivel kell együtt élnie: nekem azzal, hogy 3 hét után késztetést érzek lelécelni)

c, természetes reakcióként.

Én a b,-t választom.

De egy kicsit még nyávogok közben azért pff grr khhhh.

Ahhh. Mindegy. Nyomi élet. Nyomiévi. Nyomi ősz. Mindennyomi. Tökmindegy, mivel már járunk, ezért úgyse baszom el innentől, ennyike.

Ja meg egyébként a Bencét is szeretem, de őt csak így nagyon laza hobbiból by the way, a Matyi mellékfolyóján.

Kurvaélet, hogy a szeretetet nem lehet csak úgy abbahagyni. 

:D

Mostanában egyébként az történik, hogy a rezgésekről tanulok. Mármint nem lexikálisan vagy ilyesmi, hanem a gyakorlatban. A fő fókuszom folyamatosan az, hogy a rezgésekből kapott intuícióim alapján hozzam meg a döntéseket. Vagy nem is tudom, igazából nem direkt koncentrálok erre, csak mindig rajtakapom magam, hogy folyamatosan ez alapján döntök. 

Adjak e pénzt ennek a hajléktalannak?

Merre menjek?

Mit kérek enni?

Mit gondol az az ember?

Milyen lehet az ő helyében lenni?

Milyen munkát válasszak?

Ilyesmik. Tök jó dolog amúgy, nagyon élvezem.

ez a blog

olyan az online világban nekem

mint az offline-ban az otthonom.

vacok megnyugvás búvóhely melegség kuckó.

vagy az érett kapcsolatoknak a jele vagy valami tragikusnak én nem tudom

de tény

hogy hamarabb nevezték az ő barátai a páromnak

mint hogy lefeküdtünk volna

(és nekem ez kissé fura)

Minél több időt töltök vele, annál jobb, annál szimpibb, annál viccesebb. Otthonos mellette lenni, vonzódunk egymáshoz (bár én ilyenkor már kb le szoktam feküdni emberekkel), totál tervezi előre a dolgokat, én is őt, mi egymást, ma majdnem a barátomnak hívta magát, SŐT még cseszegetjük is egymást és én semmit nem szeretek jobban, mint ha a Pasival kedvesen szivatjuk egymást. 

Szóval minél királyabbnak tűnik az egész, annál jobban aggódok azon, hogy okéoké, nade mi a gebasz?! 

Egy imádott ex?

Vonzódás hiánya?

Szerelem hiánya?

Ha nem volt komoly kapcsolata eddig? (Miért nem?)

Ha volt nemrég? (Egy imádott ex?)

Elköteleződni képtelenség?

Csak vadászni szeret?

És igen. Tisztában vagyok vele, hogy én vagyok őrült, hogy ezeken gondolkozom.

A legjobb lett volna, ha tegnap délután tudok írni erről - akkor értem el ugyanis az önutálat mélypontját -, de elfújt sajnos a szél.

Szóval egymondatos pitchben összefoglalva azt az egyszerűen remek húzást sikerült véghezvinnem, hogy álmodozok itt rózsaszín ködökben az Ádámról, trillili, trallala, majd pénteken egy buliban összekavarok a Matyival. Ollé. Kiváló. Tuti megnyeri a nagyszerű tettek a hétvégére tizesskálás versenyét.

Alapvetően csak 3 irányban volt hatalmas szemétség az eksön:

1. A Matyi felé. Aki csodák csodája, ennek a hatására kezdte el azt gondolni, hogy akkor köztünk mostantól jön el az én pici pónim wonderland szivárványföldje. Hiába mondtam el neki, hogy hiába szeretjük egymást, egyúttal meg is őrjítjük egymást, valamiért nehezére esik elfogadni ezt az abszolút megváltoztathatatlan tényt. Eredmény: szegény Matyi szenved, szemét Évi egy bitch.

2. Az Ádám, illetve a kapcsolatunk felé. Mármint a helyzet az, hogy még nem is arról van szó, hogy megcsalnám, mert szigorúan véve nem tudok róla, hogy járnánk, viszont ha napokon keresztül szépen lassan komótosan érlelődnek bennem az érzelmek iránta és elkezd lassacskán kiépülni bennem a szeretet, gondoskodás, kötődés, bizalom, akkor annak kurvára nem tesz jót, hogy hirtelen az érzelmi energiáim fénycsóvájának 98%-át elegáns dinamizmussal a porond teljesen másik irányába fordítom. Lehet ezt csinálni, csak tudni kell hozzá, hogy egy kapcsolatot kiépíteni igenis energiába kerül, és ha nem fordítom a kellő energiát kettőnk felé, akkor szimplán nem adom meg neki a tiszteletet és utána akkor ne sírjak, ha elbaszom.

3. Magam felé. Magammal kapcsolatban az a nagy kérdés, hogy értékszempontból hogyan kezelem ezt az egészet. Mármint az egész kizárólag azért történt, mert ott és akkor abban a buliban (a lelki nyavalyáim, mint önbizalomhiány vagy törődés iránti vágy mellé) egy gecinagy felhőben belibegett egy pár érték, és minden mást kitörölt. Az értékek pedig az alábbiak voltak:

a, csak a jelenben létezem nonstop. De tényleg, ez nagyon durván így van. Most ha a múlt heti munkahelyváltási kérdést nézzük, például látható, hogy olyan szinten sikerül kizárólag a jelenre és benne a saját aktuális létezésemre koncentrálnom, hogy egy pillanatig sem gondolkozom azon a sikeres 6. kör után sem, hogy pl mit fogok csinálni, ha felajánlják a munkát. Nem, akkor abban a helyzetben a jelen pillanat azt jelenti számomra, hogy öröm és sikerélmény, mert az ott szerintem jól sikerült  A következményekkel meg nem foglalkozunk, csá. 

b, kifejezem az érzéseim. Mindenki iránt mindent. 

És itt van ez a két érték, nem véletlen vallom őket, szeretem őket, magasztalom őket és hálás vagyok, hogy mindenféle izgalmas tapasztalatot hoznak, de.

A másik oldalon azért mégiscsak ott van a Másik figyelembe vétele meg a Tisztelet, hogy megadom a tiszteletet egy bimbózó kapcsolatnak és egy másik embernek. A Jelenben létezés és az Érzések gátlástalan kifejezése remek dolgok, kiváló értékek, de azt hiszem, jó lenne tudatosítani magamban, hogy miközben oké, a Jelenben Létezés szupermagas polcon levő értékem, de az Életszakasz vágyak érték (szóval az, hogy érzem, hogy valaminek itt az ideje és azt szeretném megélni, és ez jelen pillanatban a komoly kapcsolattal együtt járó felelősségvállalás, alkalmazkodás és tisztelet többek között) nagyobb prioritást élvez, mint a Mindent kifejezek, amit csak gondolok. 

Hát ja. Ennyi a tanulság. Egy kicsit összekavarodott bennem, hogy milyen értékek alapján élünk és ezért közepes mértékű faszságot csináltam. Tanultunk belőle, látjuk, hogy hiba, oké. Megbántuk megvallottuk megszomorkodtuk, legközelebb ha javasolhatom ne tegyük. 

Thats all és amúgy meg engedjük el, mert lovagolni rajta és magamat mártíromkodni is full felesleges.

az aláírásomnak pertszerte vannak csodálói.

így kell jó karrierdöntést hozni.

lehet ősszel leszek szerelmes.

befejeződik egy neverending storynak hitt projekt (a céges intranet bevezetése).

Amúgy a Vágyakban az is érdekes még, hogy mennyire befolyásolni tudják őket az évszakok. Miközben nyáron imádtam a pörgést, a szívem spontán hívó szavának követését, a teljes spontaneitást és szabadságot és arra vágytam, hogy minden reggel más városban ébredjek mindig más fantasztikus emberekkel, addig most, hogy kicsit beköszöntött az ősz, arra vágyok, hogy sütőtöklámpást csináljunk és pitét süssünk, forraltbort igyunk, összebújjunk és rómába utazzunk ugyanazzal az egyetlen egy emberrel. 

most vettem észre

hogy a három legjobb barátom közül

mindenki cover photo-ja bokin készült.

Amúgy ahhoz képest, hogy egy teljes hónapos sztoriról beszélünk, szerintem elég keveset írtam a Matyiról, viszont alapvetően azt hiszem, annyi történt, hogy iszonyú egyértelművé vált, hogy nagyon szeretem a Matyit, nagyon vonzódok hozzá, nagyon szerettem volna vele lenni, és a világon semmi keresnivalónk egymás mellett.

Valahogy az egészben nem volt lehetőségem igazán benne lenni.

Kezdetben azért - illetve ez végig fennállt, csak különböző szinteken -, mert a nagy óvatoskodásban úgy éreztem, igényli, hogy visszafogjam magam. Nem mélyvíz volt, hogy hopp, bevonjuk egymást az életünkbe, összekapcsoljuk a dolgokat, együtt vagyunk, hanem egy ilyen óvatoskodós-hátralépés-tízméterttartós kör, amiben azt éreztem, hogy hátra vagyok tolva. Az elején a nem találkozással, a közepén a személyem komolyan nem vételével, a végén meg azzal, hogy nonstop hangoztatta, hogy nem járunk.

A másik, ami miatt amikor már találkoztunk, nem tudtam benne lenni az egészben, az a játszmáknak a tömege volt. Egy idő után konkrétan úgy éreztem magam, mintha színes pici IKEA labdákkal dobálna folyamatosan, és egy idő után elborítanának és befednének játszmák és drámák tengerként. Azt éreztem, mintha folyamatosan magához beszélne, magának mondaná a szemrehányásokat:

"nem tudsz egyedül lenni"

"süket fülekre találok"

"nem hallgatsz meg"

"nem veszel komolyan"

"nem válaszolsz azonnal"

"nem csak körülöttem forog az életed"

"olyan szerencsétlen vagyok, csak kihasználsz és szopatsz"

"remélem másokat is szopatsz, nem csak engem"

"nem is számítottam tőled másra"

"úgysincs kedved velem lenni"

"gyerekes vagy"

"megint itt maradok az érzéseimmel tök egyedül"

"el kéne tántorítanod, ha azt mondom, ne beszéljünk többet"

"te csak félrebeszélsz"

- És ez csak pár példa, ami most az eszembe jutott. Egyszerűen nem tudtam komolyan venni az egészet, vagyis nem tudtam érzelmileg közel kerülni, mert folyamatosan ezeket csinálta. Furcsa volt, mert nem is haragudtam ezek miatt (bár nagyon rosszul, frusztráltan és szétesve voltam miattuk, ez tény), de nem léptem közel. Valahogy azt hiszem, annyi történt, hogy nem tudtam nem a játszmák befolyása alá kerülni, de nagyon nem akartam belemenni egyikbe se. Nem akartam összeveszni a Matyival, nem tudtam haragudni rá a játszmáiért, mert értettem őket és a hátterüket, de belül iszonyúan kikészítettek ebben a pár napban is.

És még épp időben hagytuk az egészet abba (nem szakítottunk, mert mint megtudtam, nem is jártunk :D) ahhoz, hogy ugyanolyan szeretettel tudjak rá gondolni, mint eddig, viszont ennél többet nem lehetett csinálni ahhoz, hogy a Matyi ráébredjen, mennyire nem éredemes nekünk együttlennünk. Szóval végül is egy totális happy enddel zárulhat a sztori, de ehhez nyilván kell az is, hogy a Matyi kicsit belásson, érjen és saját magának elfogadjon ezt azt. Viszont az csak rajta múlik.

Annyit legalább tutifixen tudhatunk, hogy én nem tettem volna őt boldoggá, és ő se engem.  

Ma esik az eső, nincs itthon senki, és el nem tudom mondani, mennyire hiányzott, hogy magammal legyek egy kicsit és ilyeneket csináljak.

Amazonról rendelt varázslós könyvet olvasok.

Catchupolok a 444, thought catalogue, isolde, agnus, budapestlista, trendspotting és facebook üzenetekben és végre, heti egyszer, uptodate-nek érzem magam.

Meleg pulcsiban és melegítőben ülök és kávét iszom. 

Új zenéket fedezek fel 8tracksről és frissítem az itube listámat.

Sütivel dumálok.

Gilmore girlst, homelandet, how i met your mothert és big bang theoryt nézek.

És közben azon gondolkozom, hogy igenis vannak gáz dolgaim és ráadásul nem is igyekszem elrejteni őket. Tegnap sikerült elmesélnem a holland biciklilopás esetét, aztán elég gyorsan rájöttem, hogy lehet, hogy nem kellett volna, most pedig azon aggódok, hogy bármi, amit csináltam vagy nem csináltam (például ez), dealbreakernek számít e neki. És feljegyzem magamnak tanulságképp, hogy lassan a testtel, mielőtt elítélnék valakit, mert én is gyakran szoktam 10es listán 6os szinten gáz kinyilatkoztatásokat tenni alig ismert embereknek. 

Emellett azon is aggódom, hogy vajon hogyan lehetséges, hogy ennyire fasza srác és nincs komoly kapcsolata, mi történhetett a múltjában, nincsenek e durva sérülései, képes e egy kapcsolatra, blablabla, összevissza hülyeségeket fantáziálok.

Szörnyű, hogy ezeken gondolkozom, semmi értelme, túlkomplikálom, ideje visszatérni Harry Dresdenhez, Rory Gilmore-hoz, Gala Dralinghoz és Shelden Cooprhez. 

na hát erről beszélek kéremszépen.

azonnali egyértelműség.

totális természetesség.

nevetés öröm vidámság boldogság.

telefon napközben.

épségbenhazaértél sms.

jóreggeltsms.

kölcsönös azonnali rendezőelvség

bármilyen programba elképzelés.

mindenhova viszlek simán alap.

barátoknak asap bemutatás.

egészséges életmód.

pozitív meglepetések és nem negatívak.

bizsergő gyomor.

simán kihagyok bármit miattad feeling.

satöbbi.

óóóó úúú ááá :D

most levágtam a lábkörmöm

de mielőtt levágtam volna

akkora volt

mint soha ezelőtt szerintem

totálisan zsong a szivem 

zip line-olni szeretnék vele

meg színházba menni

jótékonykodni

menő hullámvasútra felülni

rómába menni

ezeket mondja

Mindig nézzük körül, mielőtt bringával szabálytalánkodnánk, nehogy pont egy rendőr orra előtt legyünk. 

Például azt is imádom a jelen világban, hogy ha csinálsz egy jó dolgot, az simán világhírű lehet percek alatt. 

http://444.hu/2013/09/13/a-bostoniak-nagyon-tudnak-bulizni-reszegen-peldaul-kozteren-raknak-rendet/

Amikor a Matyival anno járni kezdtem, épphogy 17 voltam, bohó, kicsi és tapasztalatlan és az elmúlt 7 évben meg voltam győződve róla, hogy kettőnk közül egyértelműen ÉN voltam és vagyok a hisztis, a problémás, a nehezen elviselhető és úgy összességében, velem van a baj. 

De az a helyzet, hogy most jövök rá egyfajta visszatekintéssel, felfegyverezve kívülálló objektivitással érzelmileg érintett helyzetekben is, hogy hát ez nem is így van! Vagyis nyilván, persze biztos van, amiben ludas vagyok, de a Matyi az így nagyon kemény dolgokat csinál, például ezeket.

1. mindenen megsértődik, de mindenen. Ha nem válaszolsz neki azonnal, ha nem veszed fel a telefont, ha azt mondod, "persze, ott volt a lakótársam is", (mert az miért persze), kész, már ki is akadt és már büntet is.

2. bármibe, amit mondasz, a legnegatívabb verziót látja bele és támadásnak veszi.

3. és azonnal vissza is támad.

4. Ha ilyenkor nem vagy észnél, megijedsz, megrökönyödsz vagy egyszerűen csak nem gondolkozol és belemész a játszmába, akkor mesterien hoz ki téged hibásnak. (Ez esett meg kapcsolatunk első 4 évében anno nap mint nap.)

5. nem mondja el, mi a baja.

6. ha kérdezed, csak ideges lesz és még jobban nem mondja el mi a baja.

7. ha hagyod puffogni, egy idő után elkezdi magától is elmondani, mi a nehézsége (régen erre sem tudtam soha elég időt hagyni és ezért tovább és tovább gyűrűztek a konfliktusok), de olyan általános szlengben fogalmaz, hogy majdnem lehetetlen rájönni, mit is akar. Nagyon kedves, tapintatos, mégis pszichológiailag trükkös kérdésekkel lehet megérteni, hogy mi is a valós mondandója. 

8. Persze hallgathatsz az érzelmeidre is, és intuitívan megérezheted, mit szeretne mondani, de ez csak mérsékelten javallott, mert ha valamit picit is félreértelmezel, vagy olyan szavakat teszel a szájába, amiket nem mondott ki, akkor abba bele fog kötni.

9. mindenkit hülyébbnek tart magánál, téged is. Ezt el is mondja. 

10. nem fogadja el, hogy valaki mást gondoljon, mint ő, vagy másmilyen legyen, mint amilyennek szerinte lennie kell. 

11. olyan apróságokon tud hosszú perceken világkatasztrófa komoly témaként bosszankodni, mint hogy felvitték 80 forinttal a cigi árát. Az életben úgy általánosságban szörnyen negatívan fog fel mindent.

Mindez persze nem világkatasztrófa, mert ettől még egy nagyon jólelkű, szerető és szeretnivaló emberről beszélünk. Csak az a baj vele, hogy kettő lehetőséget hagy: vagy gondolkodás nélkül mész bele minden fentebbi játszma áldozati pozíciójába (hagyod, hogy lehülyézzen, hogy kioktasson, hogy letorkollja a véleményed, hogy rajtad töltse ki a mérgét, hogy ne beszéljétek meg a dolgokat, csak ha ő akarja, de akkor sem rendesen; békén hagyod, amikor arra vágyik, figyelsz minden szavadra, lejátszod vele a játszmáit) vagy nem mész bele a játszmákba, de akkor meg azért lesz kiakadva (miért más a véleményed, miért nem osztod a világrettenetszomorúságát a dolgok miatt, miért nem érzed magad felhőtlenül vele, hogyan mersz nem az ő bizonyos nem gonosz értelemben alérendelt fehérnépe lenni). Az elsővel az a gond, hogy elveszted magad, a másodikkal az a gond, hogy irtó gyorsan egyértelművé válik, mennyire nem illetek össze. Az elsőt nem tudom és nem szeretném tenni, már próbáltuk. A másodikkal az a gond, hogy iszonyúan bosszantja őt, mert nem illek bele a játszmájába; ezen is megsértődik és erről se beszélünk; ki van akadva rám miatta, de én ebbe sem megyek bele - szóval mivel ő drámát és játékot szeretne, én meg jól érezni magam a másik ember mellett, ezért senki sem lesz elégedett és erre szupergyorsan rájön mindenki.

A konklúzió tehát az, hogy megdöbbentő módon igazából nem is én vagyok a hisztis drámakereső, hanem a Matyi. Másrészt, hogy a két lehetséges verzióból az elsőt nem csinálom, a második viszont sem neki, sem nekem nem működik. 

- Szóval felhívtam ma a murdert, hogy érdemes e elmennem akár egyedül is az este 8as murderre.

- Aha és mit mondtak?

- És mondták, hogy hát, sokan lesznek meg mittudomén, erre mondtam nekik, hogy nem lehetne e meghosszabbítani egy hónappal a kiállítást, mondták, hogy de.

- :D

- És tényleg, most már szeptember 30-ig van nyitva. 

imádom, hogy az amazonról

két hónap a szállítási idő

mert addigra el is felejtem, mit rendeltem

és meglepi csomag lesz

egy szép napon.

Azt álmodtam, hogy egy új embert szerettem és az érzés álombeli megtapasztalása annyira megnyugtatott.

Olyan érzésem van az élettel kapcsolatban, mintha színes pöttyöket festenénk egy vászonra, amikből érezzük mi mélyen, hogy lesz majd minimum egy cézanne, de az is sok idő, míg azt elkezdjük látni, hogy mit fog ábrázolni  kép, nemhogy amíg elkészül. 

Történik velem valami mostanában. Elmondom a tüneteit.

- random szituációkban elalszom, és hirtelen olyan mély álomba esek, amiből nem tudnak felébreszteni

- naponta néhányszor néhány tizedmásodpercre elszédülök, miközben megyek valahol

- olyan, mintha folyamatosan aludnék

- pattanások jönnek ki rajtam

- nehéznek érzem a testem és nagynak

- nem kívánok semmilyen ételt igazából

- rossz a szemem fókusza

- intuitív módon érzem, hogy mit akar mondani (de konkrétan) a másik ember, mielőtt kimondaná

- csak intuitív alapon megyek mindenfele, a megérzéseim alapján döntök a helyzetekben arról is, hogy melyik autót stoppoljam le és arról is, hogy mit csináljak délután

- úgy érzem, nem tudok elég időt tölteni magammal, pedig erre vágyom, nem emberekre

- mindenki idegesít szinte

- folyamatosan sportolni akarok és mozgásra vágyom

- amikor végre lehetőségem van magammal lenni, akkor minden mást elképesztően leszarok. Például hogy valamit határidőre le kéne adnom vagy hogy hívnak (ja igen, telefont szinte soha nem veszek mostanában fel), vagy hogy másokkal kéne foglalkoznom.

- elképesztően zavarnak a hagyományos kapcsolatok mostanában. Valahogy minden szempontból azok az emberek és érzések izgatnak, amik valósak és a hagyományos emberkapcsolati kategóriák kifejezetten zavarnak. Azonnal kiszúrom a játszmákat, az elvárásokat, a hiányokat, azokat a hamis megnyilvánulásokat, amik egy adott reakciót akarnak kicsiholni és menekülök tőlük. 

- totálisan rendben levőnek tartom, hogy a saját fő scope-om a rendbenlevés és hogy ehhez arra van szükségem, hogy 1, a szívem után menjek; 2, egyedül legyek; 3, fizikailag meg mindenhogy zizegve, zavartan, furán legyek és elképesztően idegesítenek az emberek, akik azt kérdezgetik, mi bajom. 

- az emberek úgy egyébként is idegesítenek, sokkal jobban, mint általában. A toplistát az alábbi bűntettek vezetik:

1. felébresztenek, mármint valóban sikerül is nekik.

2. azzal zargatnak, hogy mi bajom és nem értik, hogy jelenleg a legfontosabb feladatom ez a belső elvonulás.

3. mindenféle elvárásokat támasztanak velem szemben. Egyébként jogos elvárásokat, mint például "figyelj rám, legyek neked fontos", "írj nekem mindig", "vedd fel a telefont", "legyen jó kedved", "alkalmazkodj hozzám" vagy "érezd jól velem magad". Érdekes mód mindennek az ellentéte is igaz, azaz azokkal az emberekkel imádok lenni, akik hagyják, hogy úgy legyek, ahogy lenni szeretnék. 

4. nem hagyják, hogy ha mégis van valami betervezett feladatom, akkor azzal foglalkozzak.

5. nem úgy mennek gyalogosan vagy kocsival, ahogy szerintem kéne, miközben bringázom. 

Összefoglalva, intoleráns vagyok és nagyon nem hagyom, hogy bárki is megmondja, milyen legyek és miképp éljem meg magamat.

A viselkedésem kis kérdőjeleket ereget a fejem fölé, mármint hogy vajh mi okom minderre. Lehetséges, hogy elviselhetetlenné válok? Hogy beteg vagyok? Hogy nem vagyok képes már emberekkel együtt élni így 4 hónap szingliség után? Hogy öregszem? Hogy szimplán rossz irányba megyek, mondjuk nyilván a Matyi szempontjából és ilyen szinten nem hagyom magam?

De asszem egy full normális folyamat zajlik le csak bennem és változok. A jó dolog az az egészben, hogy néhány dolog tudom, hogy segíteni fog a pozitívabb átvészelésében az egésznek.

1. meditáljunk.

2. ne dohányozzunk.

3. azt együk, amit a DNSünk kér. (Nem a szemünk, nem a szánk, nem a hasunk, nem a sejtjeink.)

4. Ha álmos vagyok, aludjak.

5. Ha egyedül akarok lenni, legyek egyedül.

6. Az elvárások elvetése jó dolog.

7. Lássam meg az idegen emberekben a mestert. 

8. Lélegezzünk.

9. Szeressünk.

Úgy érzem, hogy totálisan beragadtam. Egyszerűen leragadtam egy ponton és nem tudok tovább menni, se előre, se hátra. Próbálok persze izegni-mozogni, de mintha béklyók kötöznének le, bármit teszek, még jobban beszorulok. Iszonyú, valami rémséges. Ráadásul már hetek óta bújkál bennem ez a dolog és persze nem tettem vele semmit és egyre jobban kezd begyulladni.

Úgyhogy akkor essünk neki.

Mi a baj?

Tüneti szinten ezek vannak:

- feszült, ingerült, ideges vagyok

- rosszul érzem magam a bőrömben

- minden sarkon azt várom, hogy belebotoljak egy kapcsolatba

- frusztrálnak a párok és megnyugvást ad az a sok ismerősöm, akik szintén nem találnak senkit

- össze vagyok zavarodva. A Matyival olyasmi a szitu, mintha járnánk, de én nem érzem magam úgy, mintha járnék vele. Találkozom a Bencével simán, ha azt mondja, utána persze geciszarul érzem magam, mert azt mondja, hogy mióta mi szakítottunk, teljesen kiábrándult a kapcsolatokból és ettől úgy érzem magam, mint egy tank, mint egy negatív kapcsolat-, fiú- és emberromboló szar energia. De a lényeg, hogy nem érzem magam sem a Bencéhez, sem a Matyihoz, sem máshoz tartozónak, de közben függetlennek sem érzem magam senkitől sem. Olyan, mintha egyszerre mindenkihez kötődnék és senkihez se kötődnék. Ijesztő. 

- azért is össze vagyok zavarodva, mert az egyik részem irtóra vágyik egy emberre, egy kapcsolatra, valakihez tartozásra, szeretete, közös önkifejezésre, viszont egy másik részem imádja a szabadságot, a spontaneitást, az életet, a kalandokat, a mindennapi pillanatok önfeledt vad száguldó szabadságát. 

- Ezért összefoglalva a következőképp érzem magam: mintha állnék és pontosan egyforma, de jó nagy erővel nyomna két oldalról két erő (a kapcsolatvágy és a szabadságvágy), ezek satuba szorítanának és pörgetnének egy nagyon szűk tengelyen. Tehát pörögnék ezerrel és közben, mintha körben állnának, cikáznának el előttem az arcok: Matyi, Bence, Fiú, Fiú, Fiú. Valaki közelebb, valaki távolabb áll tőlem, de mindenki ott van, csak áll némán, néz rám, vádlón, kérdőn, nem tudok közelebb menni hozzájuk és nem tudom őket kitakarni sem a látómezőmből, nem tudok szabadulni a nyomás alól, bénultan, tágra nyílt szemekkel pörgök. 

Egész pontosan így érzem magam. 

És innentől kezdve ez baromira ne arról szól, hogy valakivel vagyok e vagy egyedül, hanem arról, hogy valahogy most találkoztam egy számomra ismeretlen erővel, amivel egyszerűen nem tudok mit kezdeni, fogalmam sincs, hogyan kellene kezelnem és teljesen totálisan lebénít. És nem működnek a módszereim. Nem működnek a módszereim és ez megőrjít, kikészít, még lebénultabbá és kiszolgáltatottabbá és kétségbeesettebbé tesz, mert nem elég, hogy szarban vagyok, akárhogy kapálózok, akármennyit írok (horvátországban írtam csomót, csak nincs itt, mert lényegtelenek), akármennyit futok vagy gondolkozok vagy olvasok, NEM SEGÍT SEMMIT. Nem jutok előre. És ezen teljesen kétségbeesek, teljesen megrémülök, már a világon mindennel próbálkozom, de le vagyok bénulva. Érzem magamon, hogy nem vagyok az igazi, érzem magamon, hogy nem tartok meg semmit, nincs bennem erő és igyekszem leplezni és eltitkolni, hogy mások ne lássák, mert nem akarom bevallani, hogy mennyire gyenge vagyok és nem oké, főleg, hogy láttak, hogy kerek és teljes voltam és mondjuk erre a Bence a legjobb példa. Azért beszélek vele, mert ő valaha nagyon sokat látott bennem és most már nem sokat lát bennem és ő a tesztterepem arra, hogy mennyire vagyok jól, mert mellette tökéletesen kijön. Tudom, hogy nem tudok neki hazudni, mindent érez rajtam és ő az, aki azonnali visszajelzést ad nekem, hogy hogyan vagyok épp. Aki nem szarakszik azon, hogy kedves legyen vagy ne bántson meg, hanem olyan tükröt tol a fejembe, mint senki más. És még ha nem is mondja ki szavakkal, akkor is pontosan tudom, hogy érzi és én is érzem, hogy mit érez ő és tudom, hogy hogy állok. És konkrétan azért van szükségem főleg most arra, hogy beszéljek meg találkozzak vele, hogy szembenézzek a legmélyebb bugyraimmal. 

Na ez igazából egy lényeges intermezzo volt, de a tény annyi, hogy egyszerűen nem működnek a megoldási módszereim. Segítségre van szükségem. 

Ahhhhhhhhhhhh.

Tudjátok, mi az egyik legjobb dolog a világan szerintem, hát ez. Hogy amint az ember kimondja ezt, hogy segítségre van szükségem, ezt most nem tudom egyedül megoldani, segíts, akkor az amúgy csöndesen szundikálva figyelő Világegyetem azonnal akcióba lendül. Ahogy bevallottam és leírtam, hogy én ehhez kicsi vagyok és segítséget kérek, gyakorlatilag éreztem, ahogy egy kvantumhadsereg lendült munkába, hogy intézzék a kérdést.

És nem, még mindig nem tudom egyedül megoldani, még mindig vergődök és beragadtam és gúzsba kötve vagyok és abszolút nem tudok sehova se menni egyedül és fogalmam sincs, hogy hogy fogok ezekből a béklyókból kikerülni, DE azt viszont tudom, hogy egy egész univerzum munkálkodik jelenleg a megsegítésemen, azért ez elég megnyugtató. :)

amikor hátul középen ülök és más vezet

amikor valakit jobban szeretek

és amikor otthagyom a telefonom mikor pisilek

akkor mindig kurvára félek

hogy meghalunk

elhagy

elveszti

és mindig azt mondom magamnak

chill out nyugi

all you need is trust and a little bit of pixie dust

mert tényleg ennyit a legjobb tenni ilyenkor

hogy bízunk a másikban meg hogy

csak akad valahol egy icipici tündérpor.

a startup táborban

mindenhol volt wifi

és sehol sem volt térerő

azt kívánom, bárcsak

mindenhol így lenne.

öt dologban hiszek

ezeket elmondom most

mindannyian istenek vagyunk

egyek vagyunk

energia vagyunk

mindent mi teremtünk

megtapasztaljuk magunkat, ahogy csak szeretnénk.

Ha már a Vágyaknál tartunk. Amik az élet savát borsát színét melegét adják ugyebár, úgyhogy ne becsüljük alá őket, kéremalássan. Akkor elmesélem, mire vágyom mostanság.

Arra vágyom, hogy nevessek. Hogy ne vegyek semmit se komolyan, hogy könnyeden szeressek, lazán, nyugisan, békésen. Játszmák, meccsek, drámák nélkül, önfeledten. Hogy minden kapcsolatomban, ami az emberekkel van, teljesen magamat, spontán szeretetet vagy szerelmet éljek meg, amiben iszonyú boldog vagyok, hogy a másik emberrel tölthetek együtt időt és nem várok el tőle semmit. Hogy ne azért legyünk együtt, mert szükségünk van egymásra, vagy mert kell, vagy mert úgy szoktuk, hanem azért legyünk együtt, mert erre vágyunk. Azt tegyük, ami az eszünkbe jut és ha ez az, hogy spontán borozunk a dunaparton, akkor azt; ha kajakozás, akkor azt; ha közös meditálás, akkor azt; ha reggeli futás, akkor azt; ha tortasütés, akkor azt; ha szabadtéri színház, akkor azt; ha ötletelés, inspirálódás, startup előadás vagy toastmaster klub, akkor azt; ha pedig egy balatoni hétvége, éjszakai biciklizés, fánkevés vagy egy tök sima kávé, akkor azt.

Úgy értem, ez a nyár nekem erről szólt, minden szempontból. Hogy fantasztikus emberekkel fantasztikus dolgokat csináltam, amik során folyamatosan boldogok voltunk.

Amikor a Julival felfedeztük azt az újonnan nyitott fánkozós helyet.

Amikor a Gergővel és gergő-wannabe-szerelmemmel, Andrissal kimentünk a Római Partra hekkezni.

Amikor kibicikliztem éjjel egykor a Matyihoz a szigetre, csak azért, hogy megöleljem.

Amikor Fannival és Edemmel a Lánchíd lábánál boroztunk.

Amikor megcsókoltam soundon a koncert után a Bencét.

Amikor a Jocival a balatonparton chilleltünk.

Amikor Sandival a kiáradt Duna mellett sétálgattunk és kávéztunk azon a nagyonpuccos helyen.

A SOUND. Az egész. Nagybetűkkel.

Amikor Lisával a szlovák erdő közepén meditáltunk.

Szóval hogy így akkora fantasztikus volt az egész, mindenkivel, és olyan érzésem volt egész végig, hogy nem tudom, mi fog történni, de az biztos, hogy mesés lesz, mert pont azokkal vagyok, akikkel összehoz minket ez a spontán boldog örömlét, és pontosan olyan dolgokat csinálunk, amire a legjobban vágyunk. És az meg, hogy „kapcsolat”, totál kiesett ebből a mezőből, azt úgy képzeltem, mint ennek az ellentétét, valamit, ami pont meggátol abban, hogy ilyen fantasztikumok történjenek és ami dolgokat kezd el elvárni tőlem és béklyókat pakol rám.

És ez az, hogy ez nem erről szól! Ez arról szól, hogy a kapcsolat az a béklyó, és erre most döbbentem rá, hogy mennyire mesés dolgokat lehet megélni pontosan egy kapcsolat által, mert újraolvastam azokat, amik a Csörsszel történtek, és nevettem a Matyi folyamatos kifogásain és problémázásain, nem pedig belevonódtam a drámáiba, és ennyi. Az élet móka és kacagás és jönnek emberek, akikkel móka és kacagás és ez jó és ha valamelyik móka kacagóval több lesz, mint barátság, annak örülünk. Ennyi.

ahova engem ajánlott a Szabi

tök menőnek tűnik

de ki kéne hozzá költözni san franciscoba

ami elég izgisen hangzik

de valószínű igazából nem az

és ahogy én magamat ismerem

hétökrös szekér sem rángathat ki budapestről

de azért interjúzni interjúzok

abból nagy baj úgyse lehet, gondolom ilyenkor

de persze igazából

a faszt nem lehet.

minden egy interjúval kezdődik.

Jujj ez annyira furi, mert van a lelkem legmélyén egy pont, ahol félek. Nagyon furcsa az emberi természet, amikor elkezdődik valami, amibe belerakjuk magunkat és sérülhetünk, akkor nehéz bizalommal telinek maradni folyamatosan. Nekem legalábbis nehéz: épphogy csak elkezdtem a Matyival lenni és érzem, hogy valahol a lelkem mélyén már ott bújkál, rejtőzködik, ajtófélfa mögött leselkedik a kétely. Hogy nem fogok e koppanni, hogy nem fog e megcsalni, hogy elég lesz e neki ez a kettőnk kapcsolata... és nem tudnak már átverni ezek a hangulatok és félelemárnyak, mert ennél ravaszabb öreg róka vagyok, de mindenképp meg kell állapítanom, hogy már most próbálkoznak. Vicces.

Egyébként már nem is veszem fel, ha néha hülye vagyok. Tegnap például megkérdeztem a bencétől facebookon, hogy hol van a legjobb buli, valamit beszéltünk, ma persze rosszul érzem magam kicsit ettől. És a belső reakcióm az nagyjából az, hogy "jól van, hát ez olyan, mint belenyúlni a lángba. Kipróbálhatom akárhányszor, de tudom, hogy fájni fog. Nem tanul a baba, hát kísérletezgessen, amíg szeretne." - szóval így leszarom, elfogadom, nevetek magamon, most minek álljak ellent (im not saying it was a good idea im saying i snapped), minek nézzem többnek, mint ami (nem érdekel a Bence), minek fogjam vissza magam bármitől, minek legyek dühös utána magamra, minek legyen bűntudatom. 

Lássák, tök jól megy saját magam elfogadása.

Szerintem az emberek elképesztően viccesek

kajlák, mint egy kölyökkutya

és majdnem mindig rosszul döntenek.

Ezt ők is tudják

és irtó jól szórakoznak magukon belül mélyen,

miközben fantasztikus színészekként összevissza drámáznak.

Haláliak,

meg kell zabálni őket.

Ezen kívül irtó ragyogók és fényesek,

teremtenek

csillagok

és erről egyáltalán fogalmuk sincs.

Szerintem az emberek cukik.

Nem lehet komolyan venni őket

és nem lehet nem komolyan venni őket.

Basszus ez nagyon durva, lett ebben a pillanatban graphsearchöm mire már régóta epedve vártunk és elkezdtem játszani vele. Rámentem az első opcióra, hogy Photos of és az első ajánlat, amit felrakott, hogy nézzem meg, az volt, hogy Photos of Bence1 (bár a facebook nem pont ezen a néven ismeri bence1et), de úgy, hogy a Bencével nincs üzenetváltásunk már, nem nézem gyakran az adatlapját, nulla kontakom van vele hetek óta, nincs sok közös ismerősünk és nem close friendem. Miafasz? :D

A graphsearch az exek stalkolásának új módját teregeti ki hatalmas fehér lepedőn a világ elé. 

Fúú megint kezdek egy kicsit túlpörögni. Most épp azon a szinten vagyok, amikor így nem nagyon tudok leállni a nagy lótás-futásban egy pillanatra megpihenni, nyugi, nyugi, szúúszááá. Befele figyel. Na ez nem nagyon megy. 

Mondjuk kettő dologra azért rájöttem: egyrészt, hogy én azért kezdtem a Balázzsal dolgozni, mert szeretem a Balázst (emberként) és fontos nekem és örültem, hogy így több időt tölthetünk együtt, és nem a projekt miatt. Ami alapvetően rettentően rossz indok és ezért simán rosszul esik, ha kizárólag munkáról beszélünk, továbbá a melónak se tesz jót, hogy igazából nem is az a fókuszom.

Plusz, a másik megállapításom, hogy például ma az Ancsur nem szólt nekem, hogy nem akkor találkozunk, amikor, de ezt minden bizonnyal nem azért tette, hogy engem bántson vagy mert velem bármi gondja lenne, hanem sokkal inkább azért, mert magára koncentrált és nem másokra (pl rám). Ilyenkor az esik rosszul, hogy azt érzem, hogy leszar és nem adja meg a minimális tiszteletet sem, de valójában nem erről van szó, csak szimpla önzésről, egocentrikusságról és saját magára fókuszálásról. Az meg, hát, mit tegyünk, emberi. 

Harmadrészt, arra jutottam, hogy a Matyival leszek. És furcsa, mert nagyon jól érzem vele magam, egészen biztos vagyok abban, hogy ezt szeretném és körülöttem mindenki támogatóan viszonyul ehhez, magam előtt mégis úgy érzem, mintha magyarázkodnom kéne. Talán azért, mert annyira könnyű az egész, a szónak a pozitív értelmében. Természetes, egyszerű, magától értetődő, egyértelmű. Rájöttem a hétvégén, hogy vele akarok lenni... najó, ezen most elegánsan tovább siklanék, de lássuk a kérdést egy kicsit jobban, mert érzem, hogy különben megbújik itt egy kis furfang. 

Tehát, az volt, hogy láttam egy csomó - nagyszerűen funkcionáló - párt. És arra jöttem rá, hogy nem értem, mit szarakszunk itt. Mindenkinek vannak hülyeségei. Mindenkinek vannak rossz tulajdonságai, elviselhetetlen pillanatai, mindenki bunkó néha, mindenki ideges néha és mindenkinek van rossz napja. Egy kapcsolat sokkal nehezebb, mint egyedül lenni és minden esetben lemondással, önzetlenséggel, saját magam háttérbe rakásával, alkalmazkodással és figyelemmel jár. Mindezekért cserébe viszont rengeteg szépséggel, szeretettel, kötődéssel, intimitással, egymásra találással, elköteleződéssel, közös szabadsággal, egymás és magunk megismerésével és boldogsággal is jár. Egy kapcsolatban megélhetjük magunkat úgy, ahogy egyedül nem: valakihez tartozónak, hazatértnek, nyusziakolmelegben durmolónak, önzetlennek, szeretettelinek, aktívnak, szenvedélyesnek, csodálatosnak. Egyedül meg megélhetjük magunkat szabadnak, önfeledtnek, egyedinek, kötöttségektől mentesnek, nem befolyásoltnak. Ha kapcsolatban vagyunk, akkor valaki körül forognak a gondolataink, ha egyedül vagyunk, magunk körül. Ha kapcsolatban vagyunk, bosszúsak vagyunk és félünk, de közben mélyen érzünk és szeretünk és bízunk is a másikban. Valahol, tök mélyen, összetartozunk. Igazából egyedül lenni könnyű és kellemes, kellőképp felületes és rendkívül élvezetes. Nagyon nagyon jó egyedül lenni: nincs dráma, nincs alkalmazkodás, nincs feszültség, nincs félelem, nincs gond. Tök jó egyedül lenni, sokkal jobb, mint kapcsolatban, csak nem elég.

És most mondok egy szentségtörést, de így gondolom. Nem az ember a fontos, hanem a kapcsolat a fontos. Tudom, hogy mindenki az ellenkezőjét harsogja nullahuszonnégyben, de szerintem ez faszság. Nem egy tökéletes embert kell keresni, hanem egy csodás embert, akiben többet látunk, mint amennyit most magából megmutat. Valakit, akivel szeretnénk saját magunkat kinyilatkoztatni. Ez a gyönyörű és nem az, hogy azt találjuk meg, aki a legpikkpakkabb, akivel a legjobb az összejövősztorink vagy akivel azonnal szerelembe esünk.

Az, hogy a Matyival együtt legyek, a legrandomabb és a legszándékosabb döntés egyszerre. Azt hiszem, az ellen a belső séma ellen küzdök, hogy "bárki lehetett volna", hogy csak úgy "jó, legyen ő" alapon döntöttem, és ez pont annyira igaz, mint amennyire bárki esetében az. Azt hiszem, minden kapcsolat létrejötte véletlenszerű egymásra bökés, és ez is, nagyon. De közben ez a legszándékosabb, legtudatosabb, legőszintébb választásom is: nem azért döntöttem így, mert ne imádnék egyedül lenni; nem azért, mert nem volt jobb; és nem azért, mert megalkudtam. Folyamatosan gyanúsítgatom magam ezzel a három váddal, de a helyzet az, hogy a szívem mélyén ezek nem játszottak szerepet - ezek nem is játszhattak szerepet, mert akkor nem döntöttem volna így. A szívem mélyén valamiért megmozdult a vágy, hogy a Matyival legyek és őszintén, úgy igazán, azért döntöttem így, mert erre vágyom. Ennyi. Egy indokolatlan, mély, spontán, őszinte, igaz vágy volt bennem eziránt. Ennyi a furfang.

 Szóval írtam neki, valami random smst, random dolgokról és odabicikliztem tegnap éjjel a szigetre, és annyira vicces volt (olyan életvicces módon), megöleltük egymást és elindultunk és huss, megcsókolt és kész. Ennyi. Mondom, nagyon nagyon könnyű az egész és természetes és ma azért nem ezen gondolkoztam, mert ehelyett azon gondolkoztam, hogy mennyi mindent szeretnék vele csinálni mostantól és hogy hogyan tudunk találkozni. 

Hát ez van.

This is real és most sírnék egy kicsit örömömben, mert a lelkem mélyén meg vagyok hatódva, de azt nem tudom, hogy mitől.

Az alvásomat a random fóti sütögetések, hajnali futások, éjszakai érdekes céllal létrejött bringás utak elegye váltotta fel. Furcsállom azokat az embereket, akik a meleg miatt nem tudnak aludni. Én bárhol bármikor tudnék aludni, de az a jó, hogy konkrét hely és időpont is meghatározható, melyek szerint szombattól fogok.